08.18. Csúcsra (majdnem) fel!

Nem sokat aludtam ... próbáltam pihenni, de az izgalom az indulás miatt erősebb volt... mégis megpróbáltam kibírni, hogy nem nyüzsgök hajnali 1 óra előtt. Aztán nem bírtam tovább. A szűk sátorban megpróbáltunk egy órán belül elkészülni az induláshoz, ami a lehetetlennel tűnt egyenlőnek. 

A hatalmas erejű szél továbbra is tépte, cibálta sátrunkat. Eljött végre a 2 óra, Szása megjelent a sátorajtóban és beszólt, hogy túl nagy a szél. A kérdésre, hogy mikor indulunk, nem érkezett válasz, Ő is visszahúzódott sátra menedékébe... Mivel a kérdésünkre nem kaptunk választ, ezért úgy gondoltuk, hogy hamarosan, ezért tettük tovább a dolgunkat. Újraforraltuk a vizeket, teákat. Már az utolsó termosznál tartottunk fél három magasságában, amikor újra megjelent a sátorajtóban: ma nincs indulás felfelé, feküdjünk vissza aludni.

Alkudozni próbáltunk, hogy kicsit később induljunk el -  de tudtuk, hogy esélytelen a későbbi indulás. A 12 órás visszafordulási idő akkor optimális, ha hajnali 2, legkésőbb 3 órakor indulás van a csúcsra ... Ha valaki később indul és 12 órán belül nem éri el csúcsot, jóeséllyel már sötétedésben vagy ami még rosszabb, éjszaka ér vissza. A visszafele útra átlagban 4-5 órát számolnak a hegyi vezetők. Ennyi időt fennt eltölteni a - 20, esetleg -30 fokban, beláthatatlan következményekkel és súlyos fagyási sérülésekkel járhat.

Abban maradtunk, hogy ha ma már nem is, de holnap újra megpróbálhatjuk, fennmaradunk még egy éjszakára. Bár ez fizikailag gyengít minket, mégis, ha már itt vagyunk, legalább az esélyét adjuk meg a csúcsmászásnak. Ebben az esetben azonban most, sokkal többet kellene ennünk és innunk napközben, mint tegnap.

Ennek tudatában kicsit nyugtalanul ugyan, de visszabújtunk a hálózsákjainkba. Azonnal elnyomott az álom.

Fél hétkor felriadtam, a nap is felkelt már. Ahogyan az éltető sugarak melegíteni kezdték a sátor oldalát, potyogott Ránk az olvadozó, éjjel jéggé fagyott pára. Órámon a légnyomás értéke 478 hPa-t mutatott, ami alacsonyabb volt, mint a tegnap délután mért adat...

Kimentem a sátorból, hogy átmozgassam a "gödörben" megmerevedett izmaimat. Gyönyörűen világított a nap, de dermesztően hideg volt. Mire felküzdöttem a bakancsom, teljesen lemerevedtek az ujjaim. Elmentem a sátrak mögé nézelődni. Amikor visszaértem Szása fogadott. Sajnos rossz hírt közölt Velem, holnapra is rossz idő, holnaputánra pedig már hóvihar várható a hegyen. A velünk egyszerre érkező japán csoport már elhagyta a 3-as tábort, lefelé tartanak az egyes táborba. Ők elindultak éjjel a csúcs felé, de a rendkívül erős, hideg szél miatt visszafordultak. Egyikőjüknél volt szélmérő, amivel 70 km/órás szelet mért, közben az ujjai majdnem megfagytak ...

Szása kérte, hogy gondoljuk át a holnapi napot, addig is, ha már felkeltünk, sétáljuk el a tőlünk már csak 300 méterre levő csúcsra... mivelhogy mi az éjszakát már a Razdelnaja 6100 méterén töltöttük. Elindultunk a csúcs felé ... sajnos nem vittem magammal sem fényképezőt, sem telefont hogy elkészüljön a "csúcsfotó", de most nem is érdekelt annyira, mint máskor. Inkább azon forgott az agyam, hogy hogyan tovább...

Visszafelé halkan beszélgettünk ... latolgattuk az esélyeket. Mi lenne, ha holnap jobb idő lenne? Mi lenne, ha rosszabb? Ha rosszabb, akkor is megpróbáljuk? Mire visszaértünk Szása már fogadott az újabb információkkal ... Míg odavoltunk, lerádiózott az Alaptáborba, hogy megtudja a legfrissebb prognózist. Letaglózott minket azzal, hogy mindenképpen rosszabb időre, nagyobb, erősebb szélre számíthatunk. 

Még mindig próbálkozott bennem a kisördög ... egymásra néztünk, nem akartuk ilyen könnyen feladni. Kértük Szását, hogy tegye a szívére a kezét és mondja meg, hogy Ő mit tenne... előre tudtuk a választ, de hátha ... sajnos Szása könyörtelenül őszinte volt ... Ő lemenne. De! Mi vagyunk a kliensek, ha mi fel akarunk menni, akkor menjünk, de számítsunk arra, hogy ez veszélyes lesz, akár az életünkbe is kerülhet. És ekkor bevillant a koreai csoport egyik tagjának a fagyott arca, Zsuzsa fagyott keze ... Ne kockáztassunk, nem éri meg. Lemegyünk.

Nagyon nehéz volt ezt a döntést úgy meghozni, hogy közben csendesedett a szél, a napsütés miatt "melegedett" a hőérzet... és ott állok, előttem a csúcs ... már csak néhány "lépés" választ el Tőle ... könnyes szemmel, de tudomásul vettem... most nem.

Visszabújtunk a sátorba, összeszedtük a felszereléseinket. Az izolációs fóliát és az alámatracot otthagytuk az utánunk érkezőknek, hogy ne fázzanak majd, és a ragyogó napsütésben elindultunk lefelé. Kiürült a 3-as tábor, csak Andrej, a "kapitány" maradt fennt.

Leértünk a kettes táborba, ahol meglepetés fogadott minket :-) Társunk, akinek a szeme miatt le kellett mennie, ott várt minket! Boldogan öleltük át egymást, újra együtt a csapat! Fáradt volt még, mert érkezésünk előttünk néhány órával ért fel. Még nem tudta, hogy hogyan tovább, holnap felmegy-e a hármasba, vagy inkább utánunk jön az egyes táborba. Időnk még volt annyi a hazaindulásig, hogy bármelyik terv megvalósulhasson, Rá bíztuk, hogy hogyan dönt. Kis pihenő után, a raktársátorból magunkra szedtük az ittmaradt holmi egy részét, az élelmiszereket, gázpalackokat itthagytuk. Hátha jól jön még a később érkezőknek.

Elbúcsúztunk társunktól, öszekötöztük magunkat és elindultunk lefelé az 1-es táborba. Lemenet közben megannyi gondolat cikázott bennem... leginkább próbáltam nem kudarcként megélni a sikertelen csúcsmászást... az zavart a leginkább, hogy esélyünk sem volt legalább megpróbálni... 

Hamar leértünk a táborba, ahol már elkezdték lebontani a sátrakat. Hamarosan, néhány nap múlva véget ér a mászószezon. Záróakkordként megrendezik a Lenin Peak Sky Race-t, ami egy futóverseny az Alaptábortól a csúcsig és vissza. A személyzet lázasan készítette elő a versenyt, igazgatták a terepet, a befutókaput is elkezdték felépíteni...