Sep. 16, 2017

08.17. Még feljebb !

Ketten maradtunk a hegyivezetőkkel.

Reggelre hatalmas szélre ébredtünk, az indulás emiatt későbbre csúszott. Mi már fél hétkor keltünk, rendezgettük, pakolásztuk dolgainkat. A vizeket felforraltuk, teát készítettünk, megreggeliztünk. Most kisebb zsákkal indultunk fel a hármas táborba, reméljtük, hogy csak egy éjszakát fogunk ott eltölteni - azt is csak félig - a csúcsmászás miatt. 

Reméltem, hogy ma lazábban megy a könnyebb zsákkal a nap első szakasza, de tévedtem. Nehezen indultam el. A sziklás rész melletti havat most vastagabb jég borította, amin kicsit könyebb volt menni, mint múltkor a frissen esett, csúszós, puha hóban.

Viszonylag gyorsan értünk fel a lapos gerinchez, ahol megálltunk pihenni, enni pár falat müzlit és inni néhány korty forró teát. Majd nekilódultunk a már ismerős, meredek szakasznak. Andrej előre ment, sziluettje már csak aprócska pont volt a hegyoldalon...

Ez a "nekilódulás" 3 órácskát vett igénybe és már-már azt gondoltam, hogy sosem érünk fel, amikor megpillantottam a sátrakat. A nagy szélben a hegyivezetők és néhány mászó próbáltak egy-két sátrat helyrepofozni, addig minket a "kapitány" sátrába helyeztek el a szél elől... A kapitány sátra jóval tágasabb és kényelmesebb volt, mint azok, ahol eddig aludtunk. Itt több matraccal ki volt bélelve a sátoralj és a berendezések miatt is otthonos volt. 

Miután kipihegtem magam, kimásztam, hogy még most, míg világos van, szét tudjak nézni végre ebben a táborban is. Kicsit odébb mentem a sátraktól és belefeledkeztem a látványba ... A hegy másik oldalán már Tadzsikisztán terült el, a maga csodálatos hegyeivel ...most egyetlen felhő sem zavarta a kilátást, így el lehetett látni egészen a Kommunizmus csúcsig (7495m) és a Korzsenyevszkaja csúcsig (7105m), amik a Pamír 5 legmagasabb csúcsai közé tartoznak.

Az itt készült videót megtekintheted ezen a linken:

http://www.hegymaszotanonc.com/431354790

Miután kigyönyörködtem magam a látványban, kértem Andrejt, hogy mutassa meg a sátrat, ahol az éjszakát fogjuk eltölteni. Rendkívül készségesen kereste a nekünk legjobbat, végül ugyanazt a sátrat kaptuk, ahol legutóbb is aludtunk itt :-)

Beágyaztunk a szokásos izolációs fólia-alámatrac-felfújható matrac kombinációval, mielőtt bepakoltuk volna a cuccainkat. Most azonban volt egy kis érdekesség a sátrunkkal a múltkorihoz képest ... az alján egy gödör volt kiolvadva a hóban. Ez izgalmassá tette a pakolásunkat, ugyanis bármit tettünk a sátor szélére, az jó eséllyel perceken belül középre gurult. A főzőt kitámasztottuk összehajtogatott papírokkal, hogy ne boruljon be és megkezdtük a hóleves készítését.

Most magunknak kellett megoldani a hógyűjtést, amit az egyre erősödő szél csak még nehezebbé tett. Kimásztam a sátorból és a körülötte levő fagyos hókupacokat összetördeltem és néhány nagyobb darabot a sátorajtó elé dobtam. Ezekből a darabokból készítettünk az ivóvizet és teát.

Fél nyolcra végeztünk a főzéssel, és megpróbáltunk magunkba tömni néhány falatot vacsorára. Most mindketten zabpelyhet ettünk némi szárított gyümölccsel és magokkal, más nem nagyon ment volna le..

Próbáltunk időben lefeküdni aludni, de a tudat, hogy holnap hajnali kettőkor indulunk a csúcsmászásra nem hagyott igazán pihenni egyikünket sem. Már nagyon izgatott voltam, és bíztam abban, hogy éjszaka szél alábbbhagy. Olykor akkora széllökés volt kívül, hogy majdnem ránkborította a sátrat ... Még csak meg sem tudtam tippelni, hogy mekkora lehetett a szél ereje. Az még rémlett, hogy az időjárás-előrejelzés szerint ma éjszaka - 30 fok körüli hideg várható.

Megborzongtam ... még szorosabbra húztam a hálózsákom száját és megpróbáltam pihenni.