08.11. 3-as tábor 6100 méteren

Az éjszakai széllel hó is érkezett, közel 10 centi esett, amit a sátor biztonságában vészeltünk át. Hajnalban, 4 körül ébredtem, vártam egy picit, hogy csendesedjen a szél és kimentem elvégezni a dolgom. Mire visszaértem újra megerősödve fújt ... gyorsan visszaaludtam.

7 órakor keltünk, addigra a szél elállt, a hó azonban változatlanul szállingózott.. Nagyon szép látvány volt a napfénytől ragyogó csúcs, amikor a fenti szél láttatni engedte.

Szása reggelre 3 tervvel állt elő az szeszélyes időjárás miatt:

1. felmegyünk a 3-as táborba és ott éjszakázunk

2. felmegyünk a 3-as táborba, ott eltöltünk egy kicsi időt és visszajövünk ide, a 2-esbe aludni

3. itt maradunk még egy éjszakát, amíg az időjárás jobb lesz és holnap megyünk fel a 3-asba...

Egy csapat ekkor indult a 3-as táborba fel. Szása megbeszélte velük, hogy 1-2 óra múlva lerádióznak, hogy milyen állapotok uralkodnak fennt, és az információ alapján döntünk a mai napról. Időközben egy mászó megérkezett a fenti táborból, Tőle annyit tudtunk meg, hogy nagyon erős szél fúj a 3-as tábornál. Szása akkor úgy döntött, hogy várunk még egy kicsit, amíg lerádiózik a csapat, addig is megreggeliztünk, átforrósítottuk a vizeket, teákat.

A felszerelésünk egy részét becsomagultuk a hátizsákokba, azt felvisszük magunkkal, a maradékot pedig itt hagytuk egy "raktársátorba". 

Szerencsére a napi tervből az első verzió lépett életbe, így fél 11-kor végre elindultunk felfelé. A hátizsákban sok minden nem maradt, csak egy éjszaka eltöltésére készültünk fel. A teljesség igénye nélkül: a hálózsák, matracok, izolációs fólia, a vastag pehelykabát, a vékony pehely, héjkabát-, és nadrág, plusz egy réteg aláöltözet a vastagabb fajtából, főzőedény havat olvasztani, főzőfej, 2 gázpalack, némi élelem és víz. 

A táborból egy sziklás, köves, most hóval borított meredeken indultunk el felfelé, akkor fel-feltekingetve a 3-as irányába azt hittem, hogy ez lesz a legnehezebb szakasz. Tévedtem. A meredeket egy lágyan emelkedő, lapos gerincrész követte, ahol még jól is esett a járás :-) Ennek a vége egy durván emelkedő hegyoldal lett, ahol 400 méteres szinteltérést kellett leküzdenünk, igen rövid távon ... a hegyoldal aljából az előttünk járók már csak aprócska pontoknak látszódtak. 

Rövid pihenő után nekilódultunk, de nagyon lassan haladtunk. Mozgásunkat a korábban leesett hó is nehezítette, sokszor egy lépéssel inkább 20-30 centit csúsztunk lefelé, mintsem feljebb haladtunk volna ... Annak ellenére, hogy folyamatosan mozogtunk felfelé, itt már én is nagyon fáztam, előkerült a hálózsákból a polár tetejére a kispehely és a kezemre a vastagabb kesztyű is. 

Az "utat" színes, műanyag karókkal jelezték, aminek a végén piros zászlócskát lengetett a szél, a cél mindig a következő karó elérése volt ... de azok a karók nem akartak elfogyni ... Mármár azt hittem, hogy hamarosan feérek, amikor néhány lépéssel előttem megláttam egy vastagon beöltözött mászót. Amikor odaértem hozzá, bátorításképpen csak annyit mondott, hogy "még 40 méter!". Én pedig boldog voltam, hogy mindjárt ott vagyok .... csak az a 40 méter ... az nem távolság volt, hanem szint ... Üvöltöttem magamban a fáradtságtól, a kimerültségtől ... és dühtől, hogy már megint mi a fenét keresek itt???? Amikor otthon is lehetnék vagy valami tengerparton, a homokban sütkérezve ... Hogy én nem vagyok normális!!! 

Addig dünnyögtem, amíg végül meglett az a fránya 40 méter felfelé, és szó szerint beszédelegtem a sátrak közé. Addigra a szél is felerősödött és folyamatosan hordta a porhavat. Szása rábökött egy kicsi, narancssárga, kétszemélyes sátorra. Ez lesz a mai szállásunk.

Kapkodva vettem a levegőt, ziháltam az éltető oxigén után, de tudtam, hogy itt sokkal kevesebbel kell beérnem. A fejem addigra már rettentően fájt és minden vágyam az volt, hogy ihassak végre valami forrót.  

Próbáltam gyorsan bedobálni a cuccomat a sátorba, a mozgás azonban inkább a lajhár sebességére hasonlított ... minél gyorsabban akartam bármit is tenni, levegő utáni kapkodás lett belőle ...

Beágyaztunk a kicsi sátorba ketten - a szokásos izolációs fólia, matracalátét, matrac, hálózsák rétegben - és pihegtünk egy picit. Szása közben forró teát hozott, hogy át tudjunk melegedni. Megmelengettem a pulzoximetert, megmértem a véroxigénszintemet és az értéket látva, már tudtam, hogy miért fáj a fejem. Ráadásul ma egész nap alig ittunk folyadékot.

Kis pihenés után előkerült a főzőszett és a sátor közeléből havat próbáltam szedni, amennyire a karom kiért az "ajtón", miközben a szél rángatta a sátor külső rétegét. Ezt a műveletet Szása szakította félbe, aki felajánlotta, hogy hoz nekünk havat egy nylonban ... kikerestem a hálózsákom zacskóját és a kezébe nyomtam. Hamarosan visszatért egy lapátnyi hóval és végre hozzáláthattunk a víz készítéséhez.

A hóolvasztás mestersége nem is olyan egyszerű! Először vizet kell tenni az edénybe, abba kerülhet bele apródonként a hó, míg megolvad. Utána már csak türelmesen ki kell várni, hogy az így elkészült hólé "felforrjon". Ebben a magasságban (6100m) a légnyomás már nagyon alacsony, 478 hPa-t mértem. Itt kb 70-80 fokon forr a víz, amiben a baktériumok még nem pusztulnak el, ezért fertőtlenítő tablettát tettünk minden flakonunkba. Ez a víz nem tartalmaz semmilyen ásványi anyagot, ezért izotóniás italport is kevertünk abba a vízbe, amiből inni szerettünk volna.

Este fél 10 lett, mire végre minden üres flakonunkat, termoszunkat feltöltöttük és nekiláttunk a vacsorának. Már semmi kedvem nem volt enni ... fáradt voltam, nyűgös, aludni akartam. De tudtam, hogy MUSZÁJ ennem és innom ahhoz, hogy az éjszaka nyugodtan, pihentetően teljen el ... Magamba gyűrtem nagy nehezen a "forró" vízzel elkészített zabpelyhemet, amibe még belekerült némi szárított gyümölcs és tejpor.

Elpakolásztuk a feleslegessé vált főzőedényt, a bakancsokat belülre raktuk és próbáltuk álomba ringatni magunkat ...