08.10. Az első éjszaka 5300 méter felett

Hajnali fél 3 van ... nem tudok tovább nyugton maradni a hálózsákban, fészkelődésemre Angi is felriad. Nyugtalan éjszakája volt mindkettőnknek, egyikőnk sem tudott pihenni rendesen. 

Az étkezősátorban 3 órakor még sötét volt, de a személyzet már készítette a reggelinket. Lecsó készült tojással, aminek én nagyon örültem ... végre nem zabkásával kellett kínozni magam, hanem olyat ehettem, amit még ráadásul szeretek is.

4 órakor elindultunk felfelé a 2-es táborba. Utunk a tábortól majdnem 2 kilóméterre levő gleccserre vitt. Ott, ahol a gleccser meredeken emelkedni kezdett, megálltunk és az addig a hátizsákokon vitt hágóvasakat felszereltük a bakancsokra. Előkerült Szása zsákjából a kötél is, összekötözködtünk partyba és nagyon óvatosan, a sötétben fejlámpáinkkal megvilágítva a jeget elindultunk felfelé. A fejlámpák fényénél az utunkat keresztező kisebb-nagyobb hasadékokat kerülgetve lassan haladtunk.

Mire felkelt a nap, mi már kétórája úton voltunk. Nagyon meredeken emelkedett a hóban kitaposott út, nehezen haladtunk a súlyos zsákok miatt.  A felkelő nap fénye elől napszemüvegeink lencséje mögé menekültünk, 50 faktoros napkrémmel fedtük be a ruhák alól kilátszódó testrészeinket. Ugyan nem volt meleg, de a fehér hóról visszaverődő UV sugárzás pillanatok alatt megégetheti védelem nélkül maradó bőrünket. Ahogyan haladtunk felfelé a meredek platón, egyre több ruha került le rólunk, míg már csak a vékony gyapjú aláöltözet maradt. 

A hasadékokkal bőven tarkított útvonalon lassan, lépésről-lépésre haladtunk. Már-már reménytelen távolba veszett a tábor, amikor egy hatalmas szikla tövében megpillantottuk az aprócska, színes sátrakat. Már csak egy órányira voltunk tőle és az "út" is már enyhébben emelkedett, mégis járásunk inkább vánszorgásra hasonlított már ... mire odaértünk a 2-es táborba, több, mint 9 órát töltöttünk el a feljutással.

Szása a legjobb sátrat nézte ki nekünk, ezért a "komfortért" még 30 métert kellett felfelé küzdenünk a súlyos hátizsákkal a vállunkon. Próbáltunk "gyorsan" mozogni, ami egyre nehezebben ment mind az oxigénhiány, mind a teher miatt. A tábor köves részén ledobáltuk a zsákokat, kikötöttük magunkat a party-ból és megszabadítottuk bakancsainkat a hágóvastól. "Így talán könnyebb lesz eljutnom a sátorig" - gondoltam magamban, majd az ezt követő harmadik lépésnél egy hatalmasat estem ... nem számítottam arra, hogy az apró kövek jeget takarnak, aminek a felszíne a napsugárzás miatt megolvadt és az apró kövekre taposva csúszóssá is vált. Lerogytam a földre és kínomban csak vihogni tudtam ... Szása ezt látva odarohant, hogy minden rendben van-e, megütöttem-e magam. Megnyugtattam, hogy semmi bajom nincs, csak kicsit elfáradtam ...

Szép, zöld sátrat kaptunk, 3 személyeset. Kibányásztuk az izolációs fóliáinkat, és először azokat terítettem be a sátor aljába, ahol az alacsonyabban fekvő részen állt egy kisebb tócsa már. Abban bíztam, hogy ha oda helyezem a súlyosabb dolgokat, amik nem tudnak átázni, akkor megússzuk a holmijaink felvizesedését ... Az izolációs fóliára kerültek az addig tekercsben, a hátizsákokon pihenő matracalátétek, majd bedobáltuk a hátizsákjainkat.

Mielőtt hozzáláttunk volna a magunkkal hozott zacskós ételekből valami vacsoraféle készítésének, felfújható matracainkra megágyaztunk és egy picit pihentünk ... volna ... ha eltudtuk volna dönteni, hogy inkább fáradtabbak vagy éhesebbek vagyunk :-) A jelszó, hogy inkább aludjunk, mert úgy nem érezzük, hogy éhesek vagyunk! most nem játszott, ettünk néhány falatot, majd becsomagoltuk magunkat a hálózsákokba. Fura volt, hogy ezt, az anyukámtól hallott mondást nemcsak az Alföldön ismerik :-)

Félórányi pihenés után Szása ébresztett minket, elkérte az üres termoszokat, műanyag palackjainkat és a közeli forrásból vizet hozott nekünk. Nagyon szerencsések voltunk, hogy nem nekünk kellett felkutatni a forrást, bár Zsuzsáék korábban elmagyarázták, hogy hol találjuk meg.

Elővettük mindkét főzőszettünket, és beindult a "konyha" a sátor ajtajában. Igen komoly logisztika volt, mire kitaláltuk, hogy ki hol foglaljon helyet ehhez az attrakcióhoz, ki fogja az edény fülét, ki öntse a felforralt vizet az edényből a kicsi szájú műanyag palackokba ... a vége az lett, hogy közbeiktattunk egy nagyobb, szélesebb szájú termoszt az ide-oda öntögetéshez, hogy minél kevesebb víz vesszen kárba a melléöntés miatt :-) 

Közel 3 óra alatt forraltuk fel 6 liternyi vizünket, már teljes volt a hadművelet koreográfiája :-) A palackok nagyobb része polárba bugyolálva melegítette a hálózsákokat, a többiből tea, leves készült.

A hátizsákokat a sátor két oldalára pakoltuk, hogy védve legyünk a hidegtől. A bakancsokat belülre raktuk, hogy a közelben legyenek, ha valamiért ki kell menni a sátroból. Mi magunk a sátor közepére ágyaztunk. Mire lement a nap, megvacsorázva, átmelegedve adtuk át magunkat az álomnak. 

Kora estére vihar támadt a táborra, hatalmas széllel és havazással. Ebből csak annyit észleltem, hogy a feltámadó szél meg-megrángatta a sátrat, emiatt a sátorbelsőre ráfagyott páránk az arcomba potyogott, néha felriasztva álmomból ... holnap pedig már a 3-as táborban töltjük a következő éjszakát, 6100 méteren ....