Az előkészületek

Csupán három hónap telt el azóta, hogy Angival kitaláltuk, elkísérjük Zsuzsit a Leninre. Lázas szervezkedés, repülőjegy kergetés vette kezdetét. Találtunk magyar irodát, aki segített volna eljutnunk, de azután mégis egy kirgiz cég, az AkSaitravel mellett döntöttünk ...

Véglegesítettük az indulás napját, augusztus első napjára tettük a repülőút kezdetét.

Hárman háromféleképpen készültünk a fizikai és szellemi megpróbáltatásokra. Angi esküdött a 10-20-30 fordulós lépcsőházi fordulókra és a hosszú-hosszú túrákra a Pest környéki hegyekbe, Zsuzsi 10-15 kilómétereket futott és heti 2-3 alkalommal meglátogatta az edzőtermet, ahol súlyzós gyakorlatokkal próbálta emelni erőnlétét.

Nekem, alföldinek, akinek nem jutott 150 kilóméteren belül egyetlen hegy sem a vakondtúráson kívül, mást módszert kellett kifejlesztenem az elmúlt 2 év alatt. Azonban az idei évben mégis változtatni kényszerültem,  mert két hónappal ezelőtt a jobb térdem megálljra parancsolt. 

Éppen akkor vált kérdésessé az erőnléti edzés következő fázisa, amikor már fejben is ott voltam, hogy kezdhetem a súlymellényes edzéseket. Nah, ennek bő két hétre búcsút inthettem, sőt, szigorú fekvésre, pihentetésre lettem kárhoztatva.

A kéthetes kényszerpihenő után, nagyon nehéz volt újrakezdeni az edzéseket, féltem, hogy a térdem nem fogja bírni. Edzőm, Wéber Nóri azonban okosan építette fel a heti 3 alkalmas találkozásainkat, kezdetben kímélve a térdizületeimet, mégis alapos izzadásra vett rá minden alkalommal. Szerencsémre megunt mounten bike-ját elörökölhettem és az edzéseinket kiegészíthettem futás helyett - kímélve a térdeimet, tekeréssel.

Néhány alkalom után belecsaphattunk a keményebb, térdet, lábat nem kímélő felkészülésbe, ami az indulás előttre heti 5 alkalom bringázással lett megspékelve. Az is eleinte csak a Makó-Apátfalva-Makó, azóta már csukott szemmel is végigtekerhető, soha meg nem unható 18 kilóméterrel kezdődött, majd vérszemet kapva egyre nagyobb távokra merészkedtem. Ezeken a tekeréseken néha elkísért Ferencem is - amikor ideje engedte - és folyamatosan figyelte fejlődésem. 

Ferencemmel - aki sporthorgász- néhány alkalommal, hajnali indulás után Forráskúton találkoztunk, ahova Ő autóval, én bringával mentem. Az első alkalommal nem volt őszinte a mosolyom, amikor végre a Horgásztóhoz értem és bizony másnap nem nagyon kellett eröltetni a lábedzéseket :-)

Így történt, hogy az elmúlt hetekben a heti 3 edzésből heti 6 nap edzés, a csak reggeli alkalmak mellé a délutáni mozgások is betársultak. 

Szerencsére sikerült a felkészülési idő alatt eljutni többször is nagyobb túrákra, kétszer a Pilisbe - ahol osztálykiránduláson lévő makói kisiskolásokkal is találkoztam :-) sőt! A Radnai-havasokba is, ahol egyik példaképemmel Varga Csaba nagyváradi hegymászóval is sokat beszélgethettem a felkészülésről, a felszerelésről. Ellátott sok jótanáccsal, amit majd igyekszek a hegyen alkalmazni :-)

Az indulás előtti utolsó hónapra az erőnléti edzés, bringázás mellett felkerülhetett végre a 20 kilós súlymellény is :-)

A Könyvelőiroda, ahol dolgozom, egy ötemeletes panelépület első emeletén van. Jó ötletnek tűnt munka előtt kerülni néhány kanyart az ötödik emeletig a súlymellényben... az első alkalommal mindjárt 20 kanyarra sikeredett a vadiúj  La Sportiva G2 magashegyi bakancsomban. Az volt az első és a mai napig is az utolsó próbálkozás a lépcsőzésre a G2-ben :-) mivel a  magashegyi bakancs talpa egyáltalán nem hajlik, így megszenvedtem rendesen a fordulókat. 

A következő lépcsőházi edzéseket már inkább a trekkingcipőmben tettem meg, nem kevés mosolyt, néha hol szörnyülködő, hol együttérző arckifejezést csalva az ottlakók arcára. Igyekeztem nem túl hangosan fel-, és ledübörögni a panelban, miközben a pulzusom hol az egekbe szállt, hol az alagsor mélyére kúszott, attól függően, hogy az ötödik emelet utolsó fokain próbáltam feljutni vagy az alagsor hűvös, dohos levegőjét szívtam éppen. Minden kanyarban megszámoltam a lépcsőket - 98 db - jobb ötletem nem volt a figyelmem elvonására :-)

És így szépen, nagyon lassan eljött végre július utolsó hete ... a felszerelés kiegészült néhány új darabbal, a hálózsák kapott plusz pelyheket, hogy ne fázzak majd benne ... és most már nagyon izgatottan várom az augusztus 1-ét, hogy végre elindulhassak a Pamírba, életem első 7000 méter feletti magasságú - Istenem még leírni is félelmetes :-) hegye, a Lenin-csúcs megmászásának.

Bízom abban, hogy a rengeteg felkészülés, edzés, letekert kilóméter nem volt hiábavaló, és a HEGY kegyes lesz Hozzánk, a három muskétáslányhoz. Remélem megengedi, hogy a csúcskövére helyezett Lenin szobor fejét, ha csak egy pillanatra is, de megérinthessük ... azután pedig az út második felét, a lejövetelt szerencsésen megtéve, az alaptáborba érve, fellélegezve és egymást átölelve elmondhatjuk:  MEGCSINÁLTUK!