08.08. Vissza az Alaptáborba

A tegnap koraesti segélyhívó rádiózásnak a vége az lett, hogy hegyivezetőnk az éjszakát a hegyen töltötte több más giud-al együtt egy 4 fős koreai csapat lementésén fáradozva.

Délelőtt 10 körül még a mentőcsapat nem érkezett le az 1-es táborba, pedig nekünk mára Szása gyakorlatozást írt elő a gleccseren. Mivel nem volt pontos információnk arról, hogy mikor érkeznek le, így kis csapatunk úgy döntött, hogy míg visszaér vezetőnk a mentésből, addig mi "önállósítjuk" magunkat - ha már veszítünk így egy napot, ne veszítsünk többet alapon -, levágtázunk az Alaptáborba lennt maradt felszerelésünkért és azzal még a mai nap folyamán vissza is jövünk.

Az ötletet tett követte, elbúcsúztunk Zsuzsától és Gábortól, hagytunk üzenetet a tábor-vezetőnek és elindultunk az Alaptáborba.

Talán 10 perce lehettünk már az ösvényen, amikor hangos fütyülésre, kiáltozásra figyeltünk fel. Szása volt az, aki miután visszaért a táborba és megkapta az üzenetünket, pihenés nélkül utánunk rohant. Előadtuk tervünket, amit nem helyeselt, egyrészt azért, mert a déli órákra a folyó, amin át kellene kelnünk megárad és veszélyessé teszi az átkelést, másrészt az Alaptáborból még aznapi visszatérést az 1-es táborba túl fárasztónak ítélt meg ahhoz, hogy holnap pihenten tudjuk a trenírozást elkezdeni a gleccseren.

Azt javasolta, hogy menjünk vele vissza az 1-esbe, a hálózsákot vegyük magunkhoz és aludjunk lennt. Majd holnap jöjjünk fel az 1-es táborba korán reggel, hogy még tudjunk pihenni. Egymásra néztünk és visszafordultunk, hogy a víz és az energiaszeletek mellé bekerüljenek a hálózsákok is a majdhogynem üresen tátongó hátizsákokba.

Mire összekaptuk magunkat, Szása is indulásra készen állt. Hiába próbáltuk meggyőzni Őt arról, hogy maradjon, pihenjen, hajthatatlan volt, mindenáron Velünk akart jönni. Hogy nyomatékosítsa bennünk szándékát: "I am yours guid!" (Én vagyok a Ti hegyivezetőtök!) felkiáltással magára kapta hátizsákját és széles mosollyal az arcán túrabotjával az ösvény irányába mutatott... elindultunk mindannyian.

Az oldalmorénán szembejövet mindenféle nemzetiségű hegymászóval találkoztunk. Volt, aki hangosan köszönt, volt, aki csak csendesen, köszönés nékül, fáradtan baktatott tovább ... 

"Jó napot kívánok!" szólt utánunk ékes magyar szólással egy magas fiatalember, miután elhaladt mellettünk ... Majdnem megcsúsztunk a meglepetéstől :-) Először angol köszönés - majd rögtön magyar ... így próbálta Tivadar, külföldre szakadt hazánkfia megtalálni azt a három magyar nőt, akikről az Alaptáborban hallott :-) vagyis minket ...

Gyors bemutatkozás a göröngyös hegyoldalon, örömködés, hogy ismét magyarral találkozunk, kölcsönös megnyugtatás, hogy holnap még látjuk egymást, többet tudunk beszélgetni ... és már loholtunk is lefelé.

Útközben nem sokat kommunikáltunk egymással, helyette kapkodtuk a lábainkat, hogy még eső előtt az Alaptáborba érjünk. Az utolsó kilóméterekben úgy tűnt, mintha szegény vezetőnk járás közben aludna, amin nem csodálkozott egyikőnk se, hosszú és nehéz éjszaka volt mögötte. Annyit sikerült megtudnunk a koreai csapatról, hogy négyőjük közül háromnak igen súlyos fagyási sérülei voltak és emiatt nem mertek egyedül leindulni a 3-as táborból. Csak azt nem értettem az egész történetből, hogy hogyan mertek elindulni vezető nélkül a csúcsra ...

Kerek 3 óra alatt értünk az 1-es táborból az Alaptáborba, éppen amikor beléptünk az étkezősátorba, eleredt az eső.

Bezsákoltuk itthagyott maradék felszerelésünket, majd vacsora után bevackoltuk magunkat jó meleg hálózsákjainkba. Még elalvás előtt hazaüzentem, hogy most már néhány napig biztosan nem leszek elérhető, mert a csúcsmászás előtt már nem jövünk le az Alaptáborba ...

Holnaptól kezdődik a neheze ...