Feb. 2, 2019

09.24. Ismét az Egyesben!

Annak ellenére, hogy izgalommal telt el a tegnapi délután és az este, nagyon jól aludtam. A reggeli napsugarak aranyszínűre színezték a sátorbelsőt, mire felébredtünk. Eljött hát végre az indulás ideje, amire már egy hete vártunk!

Gyors kevert kávé a reggeli előtt, de most még gyorsabban, hiszen még néhány ruhadarabot be kellett dobnom a hátizsákba. Mindenképpen akartam, hogy száraz ruhára tudjam cserélni a C1-ben az addigra átnedvesedő aláöltözeteimet … Még ellenőriztem az akkumulátorokat, minden feltöltött állapotban várt a rajtra.

Reggelire toast és rántotta került az asztalra. Bőségesen megreggelizve hagytuk el az étkezősátrat.  Már éppen magunkra vettük a felszerelést, amikor a táborvezető kitalálta, hogy indulás előtt készítsünk egy közös fotót. Így cucc ledob, mosoly előránt, vaku villant és már mehetünk is!

Ismét a pudzsahely felé vettük az irányt, amit háromszor megkerültünk. Beleszippantottunk a boróka édeskesernyés füstjébe és elindultunk felfelé a gleccserre. Nehezen lépkedtünk felfelé a köveken a magashegyi bakancsban, leginkább az utolsó szikla megmászása volt mókás ebben. De szerencsére egyórányi botorkálás után elértük a gleccsert, ahol a vasak is felkerültek a bakancsokra. Pár perc pihenő után hosszú, monoton menetelés vette kezdetét a már ismert ösvényen.

Az elmúlt héten leesett hó alaposan megnehezítette a gleccseren a járást. A hóhidak a múltkorhoz képest eltűntek, hasadékok tátongtak, óvatosan léptük át őket, biztos támasztékként használva a túrabotokat. Lassan, folyamatos léptekkel haladtunk tovább a letaposott hóban, amíg elértük a high camp-et, ami az Alaptábor és az egyes tábor között lapult. Itt pihentünk egy negyedórányit, mielőtt a nap legmeredekebb szakaszán elindultunk volna. Előkerült némi elemózsia a hátizsákból, néhány főtt tojás és egy kis keksz. Innen már alig 300 méternyi szintet kellett csak leküzdenünk.

Délután kettő volt, amikor elértük a hóval betakarózott sátrainkat. Míg sherpáink kiásták a sátrat a hó alól, jónéhány fotót sikerült csinálni a ragyogó napsütésben. Hamarosan újra „beágyazhattunk”.  Vacsorára 5-kor zacskós leves, pótvacsorára kicsit később, a hátizsák aljából előkotort, kicsit összenyomódott, de annál finomabb kockasajt volt …

Másnapra korai indulást terveztünk, hogy ne kelljen túl sok embert kerülgetni a jégesésnél… Az egyes tábor benépesült, az alaptáborból szinte az összes mászó itt töltötte az éjszakát. Már lement a nap, amikor kikergetett a szükség a hálózsák melegéből. Meseszép látvány volt, ahogy a rengeteg sátorban az elemlámpák világítottak… Dideregve, de boldogan kúsztam vissza …