Jan. 27, 2019

09.15 Feljebb! C2 6200m

Rendesen félreértettük a reggeli ébresztő időpontját…Fél 8 helyett már fél 7-kor tálalva lett a müzli tejporból készült tejjel. A fejemben is tombolt néhány idegen a magasság és oxigén-hiány miatt, így gyorsan magamba öntöttem a rögtönzött reggelit bőséges teával és a biztonság kedvéért egy aszpirint is lenyeltem. Itt volt az ideje, hogy a zsákból előkerüljön az oximeter is, amivel a véroxigén szintünket tudjuk ellenőrizni. Míg a fejfájásom nem rendeződött, addig ez is alacsony, mindössze 78% volt …

A tegnapi vacsoránk zöldséges rizs volt, amit csak ímmel-ámmal sikerült leküzdeni. Szörnyűséges, ahogy az ember küzd, hogy a száraz, kemény rizsszemeket lenyelje … ehhez segítség volt az egy falat-egy korty tea gyakorlatozás, amit már a korábbi expedíciókon is sikeresen alkalmaztam. Mindent egybevetve végül teli hassal sikerült álomba merülni … És micsoda alvás volt ez már! Mint a medvék, úgy durmoltunk odafönt 5700 méteren … alig dugtuk ki az orrunkat az éjjeli havazásba 🙂

Reggeli után komótosan összerendeztük a dolgainkat, hogy nekirugaszkodjunk a mai etapnak … Korábbi információink szerint innen a kettes táborig lesz a legnagyobb kihívás feljutni … A két tábor közötti 500 méteres szintkülönbség tartogatott nekünk izgalmas részeket. Ide kellett minden, a korábbi jégmászótanfolyamon megszerzett tudásunk.

Ahogy elindultunk, már láttam, hogy a mai nap fincsi lesz … Előttünk tornyosult a Manaslu „jégesése”, a súlyánál fogva folyamatosan széttöredező, leszakadó gleccserfolyam, ami lentebb már lassabban csúszik Sama Gaon faluja felé. Az elénk terülő látványt nem lehet szavakba önteni, még akkor sem, ha  a magyar nyelv milliónyi változatos jelzőt használ a csodálatos kifejezésre …

A elkövetkező 5 órában, míg kalapáltuk felfelé magunkat a jégfalakon, azt vettem észre magamon, hogy megszűnt körülöttem a tér és az idő fogalma …  Egyszerűen csak élveztem, amit A HEGY elénk tárt, minden lépést, minden fogást… Nem törődtem azzal, hogy jeges, hideg és csúszik … Angival többször összekaccsintottunk a nap folyamán, amikor eljutottunk egy újabb kihívást jelentő jégfal, vagy egy hasadék fölött átívelő létra elé …

Végtelenül fáradtan, de boldogan lépkedtünk a 6200 méteren levő kettes tábor (C2) sátrai felé, amikor végre egy laposabb részen rákanyarodtunk, kikerülve egy szélesebb hasadékot. Már jónéhány mászó és sherpa ügyködött, hogy a sátrak előkészüljenek a klienseknek… Lassan a mienk is elkészült, csak előbb leültünk a hóba pihegni egy keveset. A reggeli fejfájás már régesrégen tovaszállt, a mozgás, küszködés és a ivás megtette jótékony hatását. Míg üldögéltünk is elfogyott egy nagyobb termosznyi tea, ami a hátizsák mélyéről került elő. Fémbögrémet a forró teával letettem a lábam elé, hogy hűljön egy picit… míg vártam, a bögre egy csinos kislyukat olvasztott a keményre taposott hóba …

Elkészültek a sátrak és mi elkezdtük a „beágyazást”. A Lenin-en begyakoroltuk már rendesen, hogy hogyan is ágyazzunk meg úgy, hogy ne kelljen vacogni éjjel a havon. Minden „túránkra” végtelen mennyiségű izolációs fóliával indulunk, most sem volt ez másképp. A sátor aljára  beterítettünk egy-egy ilyen fóliát, jól kihúzgálva a sátor oldalához, úgy fél-fél méternyit felhajtva oda. Még így is sikerült egymást fedniük a fóliáknak középen, így nem áztatja el az alattunk olvadó hó a matracainkat. A fóliára kerültek a Kathmanduban beszerzett folifoam-ok, amiket a fémes felületükkel lefelé gurítottunk le, hogy a hideg alatta maradjon. Erre kerültek az otthonról hozott önfelfújónak hirdetett, de eddig még sohasem önfelfújódó matracaink, amiket nagy röhögések közepette fújtunk fel most is … Azért azt ugye el lehet képzelni, hogy alig kapsz levegőt és mégis tudod fújni a matracodat???

Miután ezzel is elkészültünk, a hálózsákokat már minden nedvességtől biztonságban tudva terítettük ki a matracokra. A lényeg, a magunkkal cipelt összes többi cucc elhelyezése volt … Azok pedig a sátor oldalára, mellénk, a korábban felhajtott izolációs fóliára kerültek. A fóliát felhajtva a sátoroldalára, a hátizsák sem nedvesedett át, sőt éjjel jól hozzá lehetett a hátunkat tenni, így még az is melegíthetett … A lábainkról lekerülő ormótlan magashegyi bakancsok a bejárathoz kerültek, hogy az éjjeli kimászkálás se legyen túl bonyolult. A bakancs szárába a termosz, hogy a víz se hűljön ki gyorsan … Az izzadtságtól nedves ruhafélék pedig bele a hálózsákba a lábainkhoz, így azok lehetőséget kaptak arra, hogy a testünk melegétől megszáradjanak.

Mire végeztünk a „beköltözéssel” feltámadt a jeges szél és a tábor felhőbe borult… Amíg sherpáink készítették az aznapi zöldséges rizst vacsorára, mi vacogva ücsörögtünk a hálózsákjainkban… Azért nem lehet ám gyorsan felmelegíteni azokat 🙂 Míg dideregtem, eszembe jutott, hogy itt van szépen összestokizva a pehelyruha is, amit a csúcsnapra tartogattunk… Én bizony előkotortam, levettem a korábban magamra rángatott száraz, vastag aláöltözőt, helyette a vékonyat húztam fel. Erre került rá a pehely… Kocogott a fogam még, amikor belebújtam a jéghideg pehelyruhába… Angi addig csak csendesen szemlélte ügyködésem – megvárta, hogy mire megyek ezzel az attrakcióval.

A pehelyruha a világ egyik legnagyobb találmánya! Igaz, hogy majd megfagytam, mire belebújtam, de nem kellett neki néhány perc és az egész testem átjárta a meleg! A pelyhek, ahogy felszívták a levegőt, magukba zárták azt a testem melegével együtt… Anginak sem kellett kétszer mondani, már öltözött ő is. Gyors véroxigén-mérés, az értékek megnyugtatóak voltak és a fejünk sem fájt... A biztonság kedvéért még lőtyöltünk elalvás előtt egy keveset, már begyakoroltuk az overáll hátsó zippzárjának a kinyitását, így nem érhet majd meglepetés, ha szükség esetén használni kell majd később …

Éjjelre a szél elfújta a felhőket és a C2 a csillagok fényével takarózott be, úgy aludta álmát … Éjfél körül kimentem és jó ideig kint is maradtam… Borzasztóan hideg volt, de a növő Hold fényével megvilágított Manaslu, a csillagos égbolt és a Tejút (Milky Way) látványával nem tudtam betelni…