09.11. Alaptábori pihenő

Az éjjeli szakadó esőt reggelre felváltotta a napsütés. Hatkor már olyan erősen tűzött a nap, hogy a sátor pillanatokon belül felmelegedett, így nyugodtan kitakarózhattunk a hálózsákból. Az örömünk sajnos nem tartott sokáig, alig fél óra múlva újra felhőkbe burkolózott a tábor és halkan, apró szemekkel eleredt az égi áldás. Fázósan húzódtam vissza a hálózsákom melegébe és próbáltam még egy kevés ideig lustálkodni…

Om Mani Padme Hum … ( https://www.youtube.com/watch?v=zVty9rD4X-o ) csendült fel a már jól ismert ima dallama a szomszéd sátrak felöl… Ezt a dalt meghallva, mindig megtelik a szívem hálával és szeretettel. Már nem zavart egy cseppet sem, hogy a napsütés helyett hideg eső esett a nyakamba, amíg átszaladtam az étkezősátorba, ahol az expedíció többi tagja már türelmetlenül várta, hogy elkészüljön a reggeli.

Míg nincs megtartva a pudzsa, addig csak a gleccserig túrázhatunk – szólt a szigorú szabály és hogy biztosan ne „rosszalkodjunk”, Tenji Sherpa elkísért kettőnket a „határig”. Mosolyogva incselkedtem, hogy az egyik lábammal mégis rálépek a gleccserre, de olyan csúnyán nézett rám mandulavágású, fekete szemeivel, hogy inkább nem kockáztattam… Ők tényleg rettentően komolyan veszik a szertartást, én meg ne legyek már ennyire tiszteletlen – gondoltam magamban, miközben csendesen leültem egy sziklára. Csak vágyakozva néztem a csúcs irányába.

Visszaérve a táborba már az ebédhez készülődtek a többiek, mi pedig megpróbáltunk hazatelefonálni Ngima Sherpa mobiljával, aminek ugyanúgy, mint tegnap, bömbölés lett a vége. Csak pár szót sikerült beszélnünk, mielőtt megszakadt volna a telefon, de annyit sikerült mondanom, hogy a holnapi pudzsa után holnapután már az 1-es táborban töltjük az éjszakát.

Ma már a második pudzsa szertartást hallgattuk végig … persze nem a sajátunkat, hanem a mellettünk lévő expedíciókét, és bizony fájó szívvel, sóvárogva néztünk a mászók után, akik málhákkal felszerelkezve, lassú léptekkel elindultak felfelé a gleccseren …

Közben megérkezett a három baszk és José felszerelése is, boldogan pakolászták, válogatták a kék hordók tartalmát. Holnap, közvetlenül a szertartás után elindulnak Ők is az első akklimatizációs körükre, míg nekünk még egy éjszakát várnunk kell az indulásra…

Amíg túráztunk, az időjárás jobbra fordult és most, mint a gyíkok, sütkérezünk a „melegben”, ami valójában csak néhány fok a nulla fölött, mégis az erős napsütésnek köszönhetően elegendő csak egy rövidujjú póló és egy vékony, fekete mászónadrág 🙂

Az Alaptábor időjárása azonban gyorsan, szinte óránként változik, hol szakad rólunk a víz a „hőségtől”, hol reszketve húzzuk magunkra a hálózsák zippzárját.. Ehhez itthon trenírozni a nyári forróságban lehetetlen volt, de szerencsére az emberi szervezet olyan csodálatos, hogy gyorsan tud alkalmazkodni, még ehhez is… Így ennek szellemében délután háromra újra befelhősödött a tábor és dideregve kerültek elő a vastag ruhák a sátor mélyéről.

Az étkezősátorban most túl hideg és sötét van, ezért behúzódtam inkább a sátramba. Újra esik, az idő pedig ólomlábakon halad csak. Kínomban inkább megpróbáltam aludni egy keveset a vacsoráig, a többiek is mind elvonultak pihenni, felszereléseket rendezgetni.