09.08. Sama Gaun 3700m 2.rész

Hamarosan elértünk Sama Gaun határába. A  Manaslu gleccsere által táplált folyón kellett átkelnünk, egy keskeny, fából készült hídon. A híd túloldalán asszonyok kuporogtak, kalapácsaikkal nagyobb köveket zúzták össze apróbbakra. A apró köveket pedig zsákokba szedték, majd a hátukon cipelték be a „városba” Addig, amíg nem láttam, hogy mire használják a kőzúzalékot, nem nagyon értettem, hogy miért van ez a sziszifuszinak tűnő munka … A zúzalékkal töltik ki a falak réseit az építkezéseken, ahol a kőműves mesterek szó szerint tégla formájúra faragják az összehordott köveket…

Beérve Sama Gaunba, elhaladtunk a város közepén álló, aranyozott tetejű sztúpa mellett. Egy szegényes – minden eddiginél lepusztultabb teaház udvarába léptünk be. Itt bizony nem sok épület úszta meg a földrengést. Még javában folyt a felújítás, építkezés, hogy a helyet visszavarázsolják az eredeti állapotára. Szállásadónk megmutatta a szobánkat. Szintén csak két ágy volt a teljes berendezés, meg jónéhány lepke a falakon, az ablakokban pedig méretes pókok szőtték a hálójukat.

Nem volt valami bizalomgerjesztő a látvány… Ki sem pakoltunk a zsákjainkból, gyorsan megrendeltük az ebédet, pedig már délután kettőre járt az idő. Míg készült a sült tésztánk, addig megpróbáltunk üzenni haza, de sajnos sem a wifi, sem a mobilinternet nem működött. És természetesen áram sem volt. Ekkor már negyedik napja nem tudtunk hírt adni magunkról. Kértük Ngima-t, hogy menjünk át egy másik szállásra, mert itt az ígéret ellenére sem volt meleg vizes tisztálkodási lehetőség, és bizony már éreztük mindketten, hogy nem ártana nekünk egy fürdő …

Ngima engedve a nyomásnak, kerített egy jóval barátságosabb szállást, ahol az ágyakon még tiszta lepedő is volt, pókok és más rovarok társasága sem zavarhatta az éjszakai pihenést. A szobánk melletti kis helyiségben fejenként 500 nepáli rúpiáért cserébe (kb 1300,-Ft) lehetőség volt forró vízben tusolni. Ezt kihasználva még néhány poros holmimat is ki tudtam mosni.

Még vacsora előtt, amíg fent volt a Nap, városnézést tartottunk. Meglátogattuk azt a több, mint 300 éves Gompat, ami városka szélén egy dombra épült. Csodával határos módon nem sérült meg a földrengéskor. Kívülről sártapasz borította az épületet, belül pedig rézből készült Buddha szobrok ültek sorban egymás mellett, fenségesen letekintve az érkezőre. Az oltár előtti apró mécsesek világították be a Gompa nem túl nagy belsejét. Körben, a tapasztott falakon Buddha életét bemutató freskók díszelegtek, előttük a földön pedig a szerzetesek ülőalkalmatosságai voltak bordó pokrócokkal gondosan letakargatva. Jobbról, a bejárati ajtó mellett egy nagy dob állt, amit a szertartások alkalmával az egyik láma használt.

Volt valami félelmetesen gyönyörű ebben a kis Gompa-ban, amit sem akkor, sem azóta nem sikerült megfejtenem. Csendes áhítattal jártunk körbe. Tekintetünkkel meg-megérintve a mennyezetről lelógó finom selyemszöveteket, amelyek szebbnél szebb mandalákat öleltek körbe. Hozzáérni tilos volt, a szerzetes, aki a nagy lakattal lezárt terembe beengedett minket, szigorú volt, még fotózni sem engedett.

Miután kicsodáltuk magunkat, visszatértünk egy másik ösvényen a városba, az egyik kőkerítésnél néhány koszos kisgyerek játszott. Amint megpillantottak minket, rögtön felugráltak és mintha száz éve ismernénk egymást, mosolyogva szaladtak elénk, hangos Namaste!-t kiabálva.  Egy-két durcás és mosolygós fotó készült is róluk 🙂

Végigsétáltunk a városkán, és a túlsó szélénél megcsodáltam a régi épületeket, ahol még kémény sem volt a házak tetején, csak bádoglemez és néhány napelem. A tűzhelyek füstje az ablakokon, az ajtókon és a tető alatti réseken távozott. A házakban halvány fénnyel izzottak az energiatakarékos égők, amiknek az áramot a napelemekkel feltöltött akkumulátorok biztosították. A házak alsó szintjén lakó állatok is bandukoltak már hazafelé a rétekről. Jól ismerték a járást, mert nem volt senki emberfia, aki hajtotta volna őket be az istállókba.

Lassan elindult a Nap is, hogy nyugovóra térjen a felhőkbe betakaródzott hegyek mögé. Így mi is visszasétáltunk a szállásunkra, megvacsoráztunk.

Holnap már elindulunk felfelé az Alaptáborba, hogy megkezdődjék végre a kaland, amiért ideérkeztünk …