09.08. Sama Gaun 3700m

Amióta Nepálban vagyunk, most aludtam először jól. Kénytelen voltam füldugót használni, olyan hangosan zúgott a háztól nem messzire kanyargó folyó …

7-kor ébredtünk, némi fészkelődés és forgolódás után félóra múlva már sikerült is kimászni a jó meleg hálózsákból. Mivel a reggelit Ngima 9-re rendelte, még bőven volt időm nézelődni egy kicsit a „faluban”. Azt a néhány házat megcsodáltam, ami megmaradt a 2013-as földrengés után … Ezt a régiót sújtotta leginkább a katasztrófa, falvakat sodort el az akkori földrengés, ami földcsuszamlásokkal együtt váratlanul érkezett … A házak nagy része a földdel lett egyenlő, emberek váltak földönfutóvá, gyerekek maradtak árván …

Reggelire mindössze 2 főtt tojást kértem egy kis sóval. Úgy gondoltam, hogy a mára várható kétórányi battyogáshoz ennyi elegendő is lesz. Arra viszont nem számítottam, hogy ahova érkezünk, ott …. Na de ne szaladjunk ennyire előre 🙂

10 előtt egy kevéssel hátunkra kerültek a zsákok és elindultunk a 3700 m magasan fekvő Sama Gaun irányába. Alig hagytuk el Sama városkapuját, máris egy néhány yak-ból álló csordával találkoztunk. Ezek a hatalmas állatok lassan, méltóságteljesen ballagtak a réten, óvatosan kerülgetve a szúrós bokrokat. Néhány fotó a háttérben húzódó havas csúcsokról előtérben a yak-okkal, üdítő látvány volt.

A kisebb, korábban legördült sziklák árnyékában gombák, havasi gyopár, encián és gyermekláncfű virágzott. Jól megfértek így egymás mellett, csak nekünk európaiaknak okozott meglepetést a látványuk. Továbbhaladva a völgyben megannyi csodálatos virág mosolygott ránk, némelyik a pocsolyából emelte fel színpompás fejét.

Ráérősen sétálgattunk, így volt idő nézelődni, apróra megvizsgálni a körülöttünk lévő apróságokat és tekintetünket a távolba eresztve a közeli hegyek látványába is belefeledkezhettünk… Nekünk balra a hegyek mögött már Tibet terült el, jobbra pedig már a Manaslu tornyosult, szégyenlősen felhőkbe burkolózva. Úgy 5 kilóméterrnyi gyaloglás után a völgyben kanyargó folyó medrével együtt a völgy is kiszélesedett.

A borókák melletti pázsitos részen hosszan elnyúló mani-köveket találtunk. Néhány frissen vésett kő a régiekhez támasztva pihent. Voltak, amik 100 évnél is régebben készültek el, a vésést lekoptatta a szél és az eső, apró moha lepte el a betűket. A manikövekre az OM-MA NI-PAD ME-HUM imaszöveg volt vésve szankszrít írásjelekkel. Ennek a jelentése kb. tiszta test –ékszer- bölcsesség-egység. Ezeket a köveket születéskor, halálozáskor, esküvőkkor vésik az emberek és teszik kupacokba a városok főterén vagy a falvak mellett.

Álldogáltunk még egy darabig a köveknél, amikor megláttuk, hogy a szél elfújta a Manaslu csúcsairól a felhőket. Megláttuk Őt! Sírás fojtogatta a torkunkat és a remény átjárta mindkettőnk szívét, ahogy egymásra néztünk… A Rocky Summit-nak integettünk egy picit, mielőtt újra elbújt a felhők közé. Innen már szaporább léptekkel mentünk tovább, csak úgy repültünk a boldogságtól.