09.07. Samdo 3875m 2.rész

Még vártunk egy keveset, hogy hátrahagyott túravezetőnk előkerüljön, de nem jött… Közösen úgy döntöttünk, hogy továbbállunk, mert a hideg felhőben ücsörögni nem volt túl kellemes. Néhányszáz méter gyaloglás után, Ngima mosolyogva ért be minket. Találgatásunkra, hogy mi tartott ennyi ideig, nevetve mesélte, hogy a fogadott porterek a hágó előtt már rosszul voltak a magasságtól, fejfájásra panaszkodtak és szédültek. Míg mi átküzdöttük magunkat a hágón, Ő a portereket látta el vízzel, fájdalomcsillapítóval, hogy alkalmasak legyenek a tovább haladásra … Fel sem merült bennünk a gondolat, hogy ha ők így le vannak maradva, mikor érnek utol minket a felszerelésekkel.

A hágóból innen már szinte csak lefelé vezetett az ösvény hosszú kilométereken keresztül. A délutánra bekúszó felhőkben gyalogoltunk sokáig, elhaladva egy meseszép türkizkék tengerszem mellett. A víztükör kékje olyan lehetetlen kék volt, hol sötéttürkiz, hol világosabb, attól függően, hogy hogyan világította meg a felhők mögül felbukkanó nap. Addig gyönyörködtünk a tóban, míg egy öszvérkaraván elbaktatott mellettünk a keskeny ösvényen és mire mi is elindultunk eleredt a már szokásos délutáni eső… Kicsit muris volt egyik kezemben túrabottal, a másikban esernyővel gyalogolni, vigyázva, hogy a sáros, nedves köveken ne csússzak meg.

Szerencsére nem zuhogott annyira, mint a völgyben napokkal ezelőtt, hamar elcsendesedett és elrakhattam a hátizsák oldalzsebébe az ernyőt. Innen még órákra voltunk SAMDO-tól, minden apró házikónál azt hittem, hogy ott vagyunk már. Azt reméltem, hogy a hágóból már csak lefele megyünk – ez bizony elég helytelen remény volt. Az ösvény hol meredeken felfele, hol még meredekebben lefele kanyargott. Így hol visszasétáltunk fújtatva a felhőkbe, hol azok alatt gyalogoltunk méterekkel.

A táj, a növényzet ma elég változatos volt … Elindultunk a borókás, mohás virágzó völgyből 3500 méter környékéről, ahonnan feltúráztunk 5180 méterre, onnan újra le 3900 méterig. A felfele vezető ösvény mellett a kövek között bújkált egy-két pozsgás növény, dacolva az elemekkel. Majd ezek is eltűntek átadva a helyet a még apróbbaknak, a hol zöld, hol barna színű moháknak, amik aprócska sárga virágokkal üdvözölték az idelátogató túrázókat… 

A hágó után, ahogy haladtunk egyre lejjebb a Budhi Gondaki völgyébe a sziklákat lassan felváltották a mezők és újra előkerültek a füvek között megbújó aprócska növények. Az itthonról is ismert pitypang (gyermekláncfű), az Alpokból ismerős havasi gyopárral megfért néhány négyzetméteren. Azért nem egy sűrűn látni ezt a két növényt egymás mellett Európában … A harsányán zöldellő réteken yak-ok legelésztek békésen. Ezek a hatalmas, hosszű szőrű jószágok még csak a fejüket sem emelték fel, ahogy elhaladtunk mellettük …

Délután öt órára fáradtan, porosan és mocskosan értünk be SAMDO-ba …  A falu egyetlen szálláshelye előtt dobtuk le zsákjainkat és huppantunk a kövekre. Míg Ngima a szállást intézte, mi kíváncsian nézelődtünk a falucska egyetlen utcáján… Jobbra négy ház, balra hét … De hol vannak a többiek? Reggel mindenki elindult, mire mi nekicihelődtünk, most meg itt állunk mi négyen, meg egy orosz túrázó …

Az aprócska szobánk ablaka a folyóra nézett … A szoba mennyezete fehérre, a falak bugyirózsaszínre voltak mázolva, két deszkából szögelt ágy és egyetlen szék volt mindössze az összes bútor  … Vagy egy óráig ücsörögtünk a hideg helyiségben, mire megérkeztek a porterek a málháinkkal. Addig a vizes ruháinkat lecseréltük a tegnapról megszáradtakra, miután a nedves törlőkendőkkel lecsutakoltuk a ránkszáradt pocsolyát …

A vacsorát a három házzal arrébb található „vendéglőben” készítették el este hétre. A vaksötét utcában fejlámpával világítottunk a lábunk elé, így szerencsére nem estünk át az utcát borító pocsolyás köveken … Belépve az étkezőbe a négy-öt ismerős arc mellett új emberek is felbukkantak. Ahogy elnéztük őket, látszott, hogy itt bizony jónéhányan szenvednek már a magashegyi betegség tüneteitől … Volt, aki fejfájásra panaszkodott, mások étvágytalanok voltak.  Szerencsére nekünk nem volt semmi bajunk – mi ittunk rendesen egész nap, még ha nem is ettünk túl sokat.

A holnapi napunk nagyon könnyűnek ígérkezik, mindössze kettő órányi gyaloglásra van az Alaptábor előtti utolsó falu, így holnap sokáig végre aludhatunk