09.06. Bimtang 3590m

Egész éjjel szakadt az eső, nehezen tudtam elaludni.  Az eső kopogása a bádogtetőn újra és újra felriasztott amúgy sem kellemes álmomból… Reggelre fáradt és csatak víz voltam … Fázósan vettem le az átizzadt ruhákat, hogy fürdés után szárazba bújjak.

Mire bekaptuk a reggelit, a Nap is felkelt a hegyek mögül és gyorsan felmelegítette a hideg levegőt. Induláskor már rövid nadrágban és pólóban vettem magamra a hátizsákot. Viszont a sportcipő a hátizsákban pihent, a tegnapi esőzés miatt dagonyás lett az ösvény. Innen már bakancsban kellett továbbhaladnunk, mert bizony itt-ott bokáig süllyedtünk a sárban, ha éppen nem találtunk olyan köveket, amiken ugrálva lehetett csak megúszni a süllyedést.

Már két órája baktattunk és még mindig nem értük el a 3000 méteres szintet, aggódtam, hogy mi lesz, mire elérjük a mára tervezett legmagasabbat, ami 4050méteren van…  Az út egyre meredekebben kanyargott felfelé, mi pedig egyre lassabban haladtunk. Néhol utolértük az öszvéreket, akik a súlyos hordókat, málhákat cipelték, néhol félre kellett állnunk, hogy elengedjük őket.

Az erdei ösvény az Avatar című filmre emlékeztetett. A hatalmas köveken moha trónolt és zöldellt, harsogva, hogy itt ő az úr, a fákról különféle élősködő növények lógtak, melyek a fák éltető erejéből tartották fenn magukat . A patakok, amelyek kanyarogtak az ösvények mellett, tiszták és bővízűek voltak, szinte ivásra kínálták magukat. Kísérőink azonban figyelmeztettek időben minket, itt nem jó ötlet patakvizet inni, könnyen hasmenés lehet a vége …

Az ösvény hol felfelé kanyargott a hegyoldalra, hogy átbukva rajta folyóvölgybe tereljen le minket …

Yak Kharkába értünk, ahol megálltunk pihenni és ebédelni. Előkerült a zsákból a térkép, és akárhogy is forgattuk, bűvöltük, sehol nem láttuk a 4050 méteres helyet – csak a 3050 méteren levő Yak Kharka volt a mai legmagasabb hely! Hiába no, mégiscsak kell az a fránya szemüveg J Megnyugodtunk, hogy innen már „csak” lefele kell haladnunk, hogy elérjük a mai szállásunkat.  Míg az ebéd (zöldséges sült tészta) elkészült, volt alkalmam felfedezni a ház körüli kiskertet, ahol számtalan ismerős zöldségféle termett.

Míg ebédeltünk, nedves ruháinkat a hátizsákra terítettük a ház előtti padon. Még jó, hogy egy váltás száraz ott lapult a zsák alján, volt miben ebédelni 🙂

A térkép szerint valahol félúton járhattunk. Szinte csak inni álltunk meg egy-egy percre a következő két órában, amikor végre egy irányjelző tábla állított meg egy pillanatra. E szerint még másfél órányira voltunk BIMTHANG-tól, így ki kellett lépnünk, hogy még sötétedés előtt odaérjünk. Szerencsére tudtuk tartani a kicsit gyorsabb tempót, amit muszáj is volt, mert nagyon gyorsan hűlni kezdett a levegő és nem biztos, hogy a pihenő jó ötlet átizzadt pólóban és rövidnaciban.

Azonban néha muszáj volt egy pillanatra megállnom: Jézy barátom kedvenc virága, az encián már felbukkant a sziklák tövénél és meg kellett örökítenem egy-egy telepet belőlük… Gyors fotó hasonfekve, hátizsák fel a hátra és már iszkiri is tovább, hogy mielőbb a faluba érjünk. Kár volt a sietség, mert Ngima még csak érkezés után keresgélt a szállások között. Addig mi a falu legelső szállásánál vártunk dideregve, nedves ruháinkban. Szégyenérzet ide, szégyenérzet oda, lekaptam magamról átázott pólómat és magamra rántottam egy polárt és egy kisebb pehelykabátot, a póló pedig a felélnkült szélben lengedezett a hátizsák tetején …

Végül itt szálltunk meg, ahol se áram, se wifi … Így ma már semmilyen üzenetet nem tudtunk hazaküldeni, a telefont is a pótakksi töltötte újra… A szoba tiszta, de a wc … hagyott némi kívánnivalót maga után, azonban itt nincs finnyáskodásnak helye, az ablakban legalább volt üveg és ha nehezen is, de be lehetett csukni az ajtót is.… A teherhordók is utolértek a málhákkal végre, így előkerültek a hátizsákok is, amibe a vacsoráig én bizony belebújtam „fürdés” után.

Vacsoránál újra előkerült a térkép a gyengén, akkumulátorról működő világítás mellett. Sokat nem láttunk, ezért a telefonnal világítottuk meg a kiterített papír-gps-t. Ngima kitalálta, hogy a holnapi pihenőnapunk helyett menjünk át a hágón, hiszen már alig néhány kilométerre vagyunk tőle. Nyomos okot hozott elő: holnaputánra havazás várható az ötezres hágóban és nehezebb lesz az átjutás rajta. Sokat nem gondolkozhattunk ezen, nem sok kedvünk volt hóviharban baktatni, ráadásul minden olyan felszerelés, ami ehhez kellett volna, az öszvérekkel megy valahol …

Így ráálltunk a holnapi túrára, ami 10-11 órányi hegyen-völgyön gyaloglást jelent majd, hogy estére Samdoba érjünk … Korán elmentünk aludni, hogy a másnapi megmérettetésre kipihenjük magunkat …