09.03. Nadi Bazar 930m

Reggel korán kidobott az ágy magából. Még egy utolsó isteni kávéra vágytam … Reggeli után újra a Tamelban találtuk magunkat a kedvenc kávézónkban, ahol a frissen sült sütemény édes illata lengte be az aprócska helyet. Tálcára szedtünk néhány ínycsiklandó, még forrón gőzölő spenótos csodát és felmentünk az emeleten lévő teraszra.

A boltok nagy része még nem nyitott ki, túl korán volt, ilyenkor a turisták zöme még csak most fordul a másik oldalára. A Tamelban megszokott nyüzsgés helyett csend volt, csak egy-két motor dudálása zavarta meg a nyugalmat. A pincérfiú felhozta a kávémat, amit szinte cseppenként ittam meg … Tudtam, hogy most van itt az utolsó lehetőség egy igazán erős és zamatos nedű elfogyasztására, délutántól még másfél hónapig még csak hasonló illatot sem fogok érezni …

Még tekeregtünk egy keveset az ébredező városrészben, mire visszaértünk a szállodába. Levittük a hallba a csomagokat, és mire észbe kaptunk már ott is volt Ngima, hogy segítsen bepakolni az időközben megérkezett kisbuszba.

Új arc is érkezett a kisbusszal, José, aki német és ecuadori állampolgár is egyben. Később azt vallotta, hogy az esze német, de a szíve ecuadori … Megismerkedtünk a segédguid-al is, Junbo-val, aki egész úton mosolygott, ha hátrafordultunk.

Kíváncsi voltam, hogy most mennyi idő alatt keveredünk ki a poros, koszos, forgalmas városból … tavaly eltelt vele jónéhány óra … Most azonban nagyon jó haladtunk, úgy tűnik, hogy az elmúlt egy évben nagyon jól elboldogultak a helyiek az útépítéssel …

A kivezető út lomhán kanyargott felfelé a Katmandut körülölelő hegyek oldalán, hogy azután azon átbukva keskenyebb és forgalmasabb szakasz következzen. Már elmertem aludni a sofőr mögötti ülésen, tavaly ezen a helyen szorgalmasan mormoltam magamban a miatyánkot, hogy túléljük a napot.

Délután négykor értünk Besi Saharba, ahonnan már nem vezet a hegyek felé betonozott út. Innen már vagy gyalogosan vagy terepjáróval lehet továbbmenni. Azonban nem várt fordulat várt ránk … Tavaly két fiatal fiú volt, akik a terepjárójukkal elindultak velünk a hegyek irányába … Vagánykodásuk az autójuk diferrenciálművének törését eredményezte és mi akkor kénytelenek voltunk stoppolni és egy helyi busszal jutottunk el a szállásunkra.

Most ugyanaz a két fiú várt minket a dzsippel … Mondom én, hogy kaland ez J a javából. Aggódva szemléltem, ahogy hanyagul feldobálták a rengeteg cuccunkat a dzsip nem túl nagy platójára, majd letakarták egy zsákanyagból készült ponyvával… Aggodalmam leginkább a gyülekező esőfelhők miatt volt, mivel a platóra került még a hátzsákunk is az összes pénzünkkel, útlevelünkkel … Szerencsére előkerült egy nagyobb fóliadarab is, így megnyugodhattam, hogy legalább nem áznak teljesen meg a holmijaink.

Már csak egyetlen apróság maradt … Csak remélni mertem, hogy a sofőr tanult a tavalyi esetből és most nem akarta, hogy kirázódjon a belünk is a köves, sziklás úton – emlékszem tavaly nagyon jót mulattak rajtunk, ahogyan ide-oda verődtünk a hátsó ülésen … Kellemes meglepetés ért, olyan óvatosan vezetett, hogy a tojás sem tört volna el a talpa alatt, ha a gázpedálra tettünk volna egyet … Alig indultunk el, az a jó kis áztatós, hegyi eső eleredt. Eleinte csak aprócska szemekkel, hogy elhitesse velünk, a szivárványt csak a kedvünkért rajzolja a mellettünk zöldelő hegyoldalba… Majd ahogy eltűnt a napkorong a hegyek mögött, rázendített, mintha követelné vissza a Napot …

Hamar besötétedett és az utat alig-alig lehetett már látni az ömlő esőtől … A dzsip is egyre lassabban haladt a sártól csúszós köveken, amelyek néha meg-megdobták azt … A sötétben mégis ismerősek voltak az épületek még tavalyról, és emlékeztem arra a vízműre is, ahonnan már csak egyórányira volt a mai nap végállomása Nadi Bazar.

Ismerősként üdvözölt bennünket a szállás tulajdonosa, aki leginkább egy harcedzett indiánra emlékezetett még így második találkozásra is. Mire kikászálódtunk a hátsó ülésről és magunkhoz vettük a málhákat pacallá áztunk a langyos esőben.

Az aprócska szobának zsákból volt a mennyezete, az ablakban nem volt üveg, csak egy csirkeháló fogta fel a betolakodó rágcsálókat … legalábbis nagyon bíztam benne… Kicsomagoltuk a hálózsákokat, megvacsoráztunk és gyors tusolás után már el is nyomott az álom