2018.08.31-09.01 Ferihegy-Dubai-Kathmandu

Ólomlábakon jár ma az idő ... lehetetlen kivárni, hogy végre beléphessek a terminálba. Pedig jóval hamarabb értem Budapestre, mint terveztem - hiába, türelmetlen vagyok ...

A parkolóban gyors, könnyes búcsú a páromtól és már rángattam is volna befelé a 30 kilósra megtömött málhát, ha lett volna rajta fogás, de csak csúszkált esetlenül a kezeim között. Feladtam, inkább gyorsan benyargaltam egy poggyászkocsiért, bízva az emberekben, hogy senki nem tart igény egy hatalmas, piros mikuláscsomagra. Gyorsan lett kocsi is, a csomag sem kellett másnak, így izzadástól gyöngyöző homlokkal rángattam fel a kocsira a cuccot ...

Belépve a terminálba - ami eddig fel sem tűnt a nagy cihelődésben -, hamar kiderült, hogy rossz helyen vagyok, ez az érkező oldal ... Áldottam az eszem és gyengeségem, hogy szereztem kocsit, így könnyedén átlavíroztam az induló oldalra ... 

Már hosszú kígyózó sor állt a pultok előtt, ahol a poggyászomat kellett feladnom... Angi még nem ért ide, nem vártam tovább, beálltam én is, hogy minél előbb túlessek a kötelező mérlegelős procedúrán. Szerencsém volt, a pultnál lévő fiatalember megértő volt, nem akarta lemérni csak a nagy poggyászomat, a kicsire ránézésre rábiggyesztette a cédulát, amivel igazolom, hogy ez bizony csak 7 kilónyi és a mérete is megfelel az amúgy rendkívül szigorú szabályoknak - pedig a hátim nyomott vagy 16 kilónyit és próbáltam őszinte mosollyal úgy tenni, mintha meg sem érezném a súlyt, ami a vállaimat nyomta. 

Kezemben a repülőjeggyel boldogan vártam, hogy mászótársam is becsekkoljon, aki időközben megérkezett ... Nála egy kicsit bonyodalmas lett a procedúra, Ő sajnos nem a kedves és elnéző fiúhoz került, hanem egy szigorú tekintetű és elvű amazon kinézetű hölgyhöz, aki nem volt kegyes hozzá ... mire a túlsúlyt lepapírozta és kifizetésre került, a tömeg lassan szétoszlott ... 

Sebaj! Fő, hogy a csomag feladva, kezünkben az útlevél és a repülőjegy, mehetünk a kézicsomag átvizsgáláshoz. Itt már rutinosan vettük le lábainkról a hatalmas magashegyi bakancsokat, órát, nadrágszíjat, hátizsákot ... Simán ment minden, és már bent is találtuk magunkat a váróteremben ... 

Még néhány telefonhívás a családnak, hogy bent vagyunk (könnycseppek elmorzsolása), azután előszedegettük a szponzorzászlókat, hogy elkészülhessenek az első fotók ... Néhány óra múlva pedig már készülődtünk a felszálláshoz ...

Dubai fölött felhőtlen volt az ég, amikor helyi idő szerint éjfél előtt félórával megérkeztünk. Kilépve a gépből forróság fogadott az éjszaka ellenére, éreztem, hogy most bizony nem nagyon indokolt a mínusz 60 fokra tervezett bakancs a lábamra. Néhány értetlenkedő informálódás után végre meglett a transzfer-busz, ami átszállított minket ahhoz a terminálhoz, ahonnan alig hatórányi várakozás után indult a következő gépünk. 

A terminálban a légkondi olyan hideg levegőt fújt, hogy előkerült a hátizsák aljáról a vékony pehelykabát... szégyen, nem szégyen, itt vagyunk az arab világ egyik leg-leg repülőterén és vacog a fogam a hidegtől ... Már nagyon vártam, hogy beléphessünk a következő gépbe, ami az előzőhöz képest jóval szerényebb és kényelmetlenebb volt ... Végül 4 órányi repülés után megérkeztünk volna Kathmanduba, ha .... Néhány tiszteletkör megtétele után a gépünk továbbrepült Jakarta-ba (kaland lesz ez a javából!), ahonnan egy órányi várakozás és tankolás után újra felszálltunk és Kathmandu felé vettük az irányt ...

Néhány órás késéssel, de végre landoltunk Nepál fővárosában. Gyors vízum-ügyintézés és útlevélkezelés után kíváncsi szemekkel lestük, hogy a csomagjaink megérkeztek-e velünk együtt ... Mert bizony előfordul néha, hogy az ember megérkezik a célországba, a csomag meg sehol ... Szerencsére mindenünk épen megérkezett, tolikocsira pakoltunk és kiléptünk a forró, fojtogató, poros levegőjű város egyetlen repülőterének érkező peronjára, ahol a színes forgatag azonnal felébresztette az emlékeket az előző évről ...

Abban reménykedtem, hogy az idei évben az expedíciós cég részéről a transzfer már várni fog minket - de hasonlóan a tavalyi évhez, egy lélek sem volt kint a cégtől ... Hiába, ez a kaland tényleg elkezdődött ... Telefonálgatás után bevágódtunk egy "taxiba" (egy nem kicsi dzsip állt rendelkezésünkre a sok-sok kicsi kocsi mellett), a cuccokat is sikerült bepréselni a csomagtartóba és már indultunk befelé Kathmandu turistanegyede, a Tamel irányába.

A közlekedés az elmúlt években semmit nem változott, változatlanul őskáosz az európai szemnek, de valahogy mégsem történik baleset ... A baloldalas közlekedést még szebbé és izgalmassá teszi a milliónyi motor, némelyiken egy egész család utazik kiegészítve egy kecskével vagy birkával ... Első látásra az ember meghökken, de az elmúlt évek alatt egész jól hozzáedződtem már ahhoz is, hogy itt órákig tart egy dugó, az autósok pedig végtelen türelemmel várják, hogy a forgalom meginduljon végre ...

Most sem volt ez másképp ... a Tamelba az amúgy alig félórás út, most kettő órát vett igénybe, de végre megérkeztünk...

Bodha testvére fogadott minket széles mosollyal az arcán és virágfüzérrel a karján. Welcome drinknek görögdinnye-lé járt, míg a recepciós elintézte a bejelentkezés papírmunkáját. Meglepődve tapasztaltam, hogy a tavalyi ablak nélküli kis szoba helyett, most egy erkéllyel rendelkező, forróvizes, tusolós szoba lett a mienk ... Gyorsan ledobáltuk a cuccokat, irány a forró víz alá! Ki tudja, mennyi ideig élvezhetjük ezt a kényeztetést, majd nyakunkba vettük a Tamelt, hogy beszerezzük a felszereléseinkből hiányzó dolgokat...

Így szeptember elején még sosem voltunk Kathmanduban -  a nyakunkba zúduló monszun meglepett mindkettőnket. Még jó, hogy kaptunk kölcsön esernyőket :-)

Egy isteni presszó kávé és egy spenótos-sajtos pite a kedvenc helyünkön ... Gyorsan vissza lehet szokni ehhez a nyüzsgő, színes helyhez ... Vásárlás a már ismerős kisboltokban, ahol már az eladók a nevünkre is emlékszenek ... Ide már szinte hazajövünk ...

Kincseinkkel felszerelve fáradtan estünk be a szállásra, holnap pedig rengeteg dolgunk lesz már - ügyintézés a minisztériumban is és az agency irodájában is ... 

Nem kellett ringatni egyikünket sem, hamar álomba zuhantunk ...