10.19. 1-es tábor 5456m - 2.rész

A „nehéz” hátizsák súlya lassabbá tette lépéseimet felfelé és szaporábbá a szívverésemet. Szégyen ide-oda, bizony úgy 100 m szintenként bizony meg kellett állnom pihenni, még ha nem is sok időre, csak néhány percre. Lélegzetem már-már a gőzmozdonyra emlékeztetett, engem is zavart … De tettem az egyik lábam a másik után, lopva pillantgatva a magasságmérőre … Eszembe jutott a szamár aki percenként kérdezte Shrektől: „Ott vagyunk már?”

Nem sokkal délután 2 óra után fellebbentek szemünk előtt az 1-es tábort jelző, a szokásosan ilyenkor feltámadó szélben lengedező színes imazászlók. Megérkeztünk.

Zsákjainkat ledobáltuk a tegnap felállított sátor mellé, és előkerültek a félisten szakács  által kreált csomagokból az alufóliába csomagolt meglepetések: főtt tojás, egészben sült krumpli, nak-sajt, sajttal töltött zsemle és egy alma. Egy kupacba ültünk négyen és nevetgélve, jóízűen elfogyasztottuk az uzsonnacsomagot. Nekem maradt még belőle egy-két apróság, azt visszacsomagolva elraktam, jó lesz majd később …

A fiúk a tegnap felállított sátorból elővettek egy még becsomagoltat, azt néhány pillanat alatt felállították nekünk. Míg ők ténykedtek a meleg napsütésben, egy széltől védettebb részt kerestünk és élveztük a minket körülvevő csodát. Soha nem láttam még ehhez foghatót … a szemközti hegyoldalak által körülvett hágón egy felhő próbált átjutni, de az erős szél mindig visszafújta … mintha gigászi erők küzdöttek volna odafennt … amikor egyszercsak hatalmas robajjal leszakadt egy hófal … a dübörgő lavina mindent elsodort, ami az útjába került … mély döbbenettel tartottam a telefont a kezemben, sikerült a pillanatot megörökíteni ...

Elkészült a sátrunk is, a kötelező céges molinós fotózkodás után, mielőtt bedobáltuk volna hátizsákjainkat, „megágyaztunk”: izolációs fólia, matrac, hálózsák … majd belülre került a hátizsák is …

Ngima a közeli gleccserhez gyalogolt vízért. Az olvadékvíz szerencsére tiszta volt, de azért átszűrték egy vékony pamutanyagon. Ma nagyon sokat kell innunk még, hiszen eddig alig egy liter teát ittunk felfelé jövet. Gyorsan elkészült a tea, amiből kaptam mindjárt 2 litert… míg a köveken üldögélve beszélgettünk, kötelező jelleggel megittuk a 2-2 literünket … így kezdődő fejfájásom hamar elillant, de azért biztos, ami biztos alapon, bevettem egy aszpirint.

Teázgatás közben faggatni kezdtük a fiúkat a 8000-es mászásaikról… leginkább Ngima volt az, aki hamarabb megnyílt nekünk. Ő az Everest csúcsán kilenc alkalommal állt fent, ebből nyolcszor az északi oldal felől jutott fel. Elmondta, hogy minden alkalommal használt oxigénpalackot, ami szükséges ahhoz, hogy „gyorsabban” haladjon felfelé. Mesélt az egyik expedícióról, ahol indiaiak voltak a kliensek és túl sok palack oxigént használtak el, emiatt aztán nem maradt a csúcsnapra … Szóba került még több hegy, így az Ama Dablam is …

A nap utolsó sugarai lassan eltűntek a hegyek mögött, mi pedig Tenji javaslatára máris a hálózsákokba húzódtunk be a sátorban. Talán félóra sem telt el, amikor „ágyba” érkezett a forró tésztaleves, ami gyorsan átmelengetett. Kicsit később fűszeres, zöldséges rizst kaptunk második fogásnak és a desszertre sem kellett sokat várnunk: 2-2 karika ananászbefőtt koronázta meg a vacsorát.

Most nincs helye a finnyáskodásnak, mindent meg kell enni, bármennyire is fűszeres vagy íztelen az étel… Így is történt, minden tányért szó szerint kinyaltunk … még ébren voltunk, amikor megkaptuk éjszakára a szokásos forró vizet és teát, ezeket reggelre mind meg kell még innunk … Istenem, de utálok éjjel kimászni a meleg hálózsákomból … De aki sokat iszik, az bizony sűrűn kisétál éjjel a köveket és a csillagokat (is) megnézni … Szerencsére úgy időzítettünk, hogy ha egyikőnk elindult kifelé, akkor már a másik is kibattyogott egy „kapunyitással” …