10.19. 1-es tábor 5456m - 1.rész

Szerencsére az éjszaka mégsem volt túl hideg, a felhőtlen égbolt ellenére. Azonban hajnalra nemcsak a sátor belseje, hanem a külső réteg is hófehér, ragyogó dérpáncélt öltött magára, akárcsak az a kevéske száraz fű, ami a táborban volt… Végigcsoszogtam a WC-sátorig, a papucsom nyomot hagyott a deres füvön …

A reggelinket ma is nyolc órára készítette el a szakács, akárcsak tegnap. Így még előtte alkalmam nyílt a műholdas telefonnal hazatelefonálni. Az időeltolódás miatt most otthon hajnali fél négy van … Így csak a páromat hívtam, a lányom inkább hagytam aludni.

Olyan jó volt hallani a párom hangját, már nagyon hiányzott … Pár nap múlva, amikor újra itt leszünk az Alaptáborban, megint lesz lehetőségem hazaszólni. Akkor itt már délután lesz és a lányom sem zavarom a pihenésben meg …

3 percig tartott a boldogságom.  De ez a három perc maga volt a mennyország, újra van erő, ami hajtson tovább, ami a hegyen hitet ad, éltet. Phembanak félrehajtott fejjel adtam vissza a telefont, mégis észrevette, hogy könnyezek. Próbáltam mosolyogni, de nem sikerült … Hiányzik az otthon, pedig még csak tíz napja vagyunk itt … Csendesen húzódtam be az étkezősátorba.

Még sohasem esett ilyen jól a reggeli, amióta Nepálban vagyunk. A szakácsunk egy félisten! Nem tudom, hogy mivel fűszerezte meg a tükörtojást, amit kaptam, de most bármennyit képes lettem volna enni belőle …

Reggeli után átadtuk a mászósherpáknak, Tenjinek és Ngimanak a hálózsákjainkat, meg a technikai felszerelés azon részét, amit már sehogyan sem tudtunk a hátizsákjainkra erősíteni. Így az Ő zsákjaik kb 20-22, a mieink 14-16 kilósak lettek … Lassan elérkezett az indulás ideje az 1-es táborba, izgatottan emeltük vállainkra málháinkat.

Tegnap még csak találgattuk odafentről, hogy vajon merre lehet az ösvény, mert láttunk egy csapatot elindulni a gleccser oldalmorénájával párhuzamosan. Valószínűleg Ők is csak akklimatizálódni indultak valahova, mert az 1-es táborba vezető út bizony a gleccseren át vezetett, nem pedig mellette… legalábbis egy ideig 🙂

Az Alaptáborból a mögöttünk lévő gleccser morénáján kellett átverekedni magunkat, ami bizony nem volt egyszerű mutatvány. Hol hatalmas kőtömbökön kellett átugranunk, hol az apró köves részeken kellett óvatosan lépkednünk… Szerencsére piros szalagok jelölték a jó irányt, megkönnyítve az átkelést. Az „út” hol felfelé, hol pedig lefelé vezetett, néhol kilátszódtak a fehér kövek közül a gleccser megmaradt „jéghegyei”, amik alatt eltűnt az olvadékvíz. Néhol kis tavak alakultak ki, néhol gyors folyással tűnt tova az olvadó gleccser halványkék színű, tiszta vize … Mielőtt felmentünk volna a moréna meredek, düledező falára, egy kis pihenőt tartottunk …   Egy vékony kötelet lebegtetett a szél falon. Itt még csak szükség sem volt a kötélre, így csak néha kapaszkodtunk bele, egy-egy lépés ha bizonytalanná vált…  Ránéztem a magasságmérőre, ami éppen 50 méterrel kevesebbet mutatott, mint amikor elindultunk az Alaptáborból…

Gyorsan feljutottunk a poros ösvényen, és Ngima ismét pihenőt rendelt el. Előkerült a hátizsákomból az első energiazselé, ami felbontás után sikeresen a pólómon landolt … Jól kezdődik, gondoltam magamban … A két mászósherpa egymás között beszélgetett, amikor észrevették, hogy figyelem Őket, mindketten elmosolyogták magukat. Ngima 42 évesen sokkal idősebbnek és bölcsebbnek látszódott. Arcán nyomott hagytak a korábbi Everest expedíciók … Ő volt kettejük közül a bölcsebb, a tapasztaltabb, annak ellenére, hogy Tenji technikai, eszközbeli tudása meghaladta az övét. Mégis Ngima volt a „főnök”, Tenji pedig tette a dolgát …

A gleccser fala 54 m magas volt, innen már csekény 600 m szintet kell csak legyőznünk a táborig. Bontottam egy másik energiazselét, amit sikerült végre megennem. Még néhány percig álldogáltunk, aztán elindultunk felfelé az apró, száraz fűcsomókkal tarkított oldalon. Ngima közben elmagyarázta, hogy a fű között egy különleges növény hajt ki tavasszal, amit a helyiek begyűjtenek. Tőlük kínai kereskedők borsos áron felvásárolják a szárított gyógynövényt és gyógyszert készítenek belőle. Nagyon sok helyi embernek ez az egyetlen jövedelemszerző forrása van, és nagyon óvják, védik ezt a területet.

Csendben hallgattam, ahogyan Angi fordította a sokszor ismeretlenül hangzó angol szavakat. El is döntöttem, ha hazaérek mindenképpen belefogok egy angol nyelvtanfolyamba …