10.18. Akklimatizáció indul! - 1.rész

Ma reggel aludhattunk tovább, pihenőnapot tartunk, mielőtt elindulnánk a felsőbb táborba. Így nem is igyekeztünk kikászálódni a meleg hálózsákból, megvártuk, amíg a felkelő nap első sugarai átmelengetik a sátor oldalát. Az alaptáborban már jóval több folyadékot ittunk tegnap, mint az elmúlt napok során, emiatt az éjszaka is elég mozgalmasra sikeredett.

Éjjel a felhők eltűntek a völgyből, ahol az Alaptábor van, a csillagok és a Hold fénye megvilágította a sátrakat… Most először sikerült látnom a Tejutat, mosolyogva nyugtáztam, hogy a Göncöl-szekér innen is látható, csak sokkal közelebbről. Itt semmilyen zavaró fény nem volt, csak a hósipkás hegyek, mint az óriások tornyosultak körülöttünk… Ha nem lett volna annyira hideg éjjel, hogy csak pár percig tudtam élvezni egy szál aláöltözetben a csodálatos látványt, akkor biztosan megkíséreltem volna fotózni az égboltot… Zörögni éjjel a nagykabáttal pedig már nem akartam, hogy a mászótársam is tudjon pihenni… Ezen a magasságon már minden nyugodt alvással eltöltött perc nagyon fontos …

A reggelire kapott palacsinta és omlett ismét túl bőségesre sikerült, megint sikerült teletömni a hasunkat…

Ma reggel Ngima és Tenji, a két mászósherpa felvitték az 1-es táborba a felszerelés egy részét: a sátrakat, főzőedényeket, gázpalackokat és gázégőfejeket, hogy holnap már ennyivel kevesebb cuccot kelljen cipelni. Reggeli közben Angival megbeszéltük, hogy amíg Ők távol vannak, addig mi, hogy ne unatkozzunk az Alaptáborban, egy közeli hegyre feltúrázunk, szokni a magasságot, hogy akklimatizálódjunk. A tábor melletti 5300 m magas hegyet szemeltük ki, ami mögött több névtelen 6000-7000 m közötti hegy magasodott.

Ilyenkor mindig kíváncsian megyünk fel, hogy vajon mi lehet a hegy mögött? … Másfél órányi szuszogás után felértünk 5296m magasra,  a hegyoldal egyik végére, aminek a gerincén még feljebb is mehettünk volna, de a szakácsunknak megígértük, hogy fél tizenkettőre visszaérünk a táborba. Felfelé, amíg el nem értük az 5000 métert, nehezen jött a levegő, a pulzusom is szaporábban vert. Azután szépen beállt a szokásos ritmusra, akkor úgy tűnt, hogy lassan, de folyamatosan tudunk haladni, néha meg-megálltunk, hogy kitaláljuk, merre is menjünk tovább.

Mint máskor, most sem csalódtunk a látványban … Így nem mentünk tovább, hanem egy kis pihenő és – néhány szuper fotó, valamint videó elkészülte után elindultunk lefelé az innen már alig-alig látható alaptábori sárga sátrak felé.

Úgy számoltuk, hogy kb egy óra alatt érünk le a kőfolyásos hegyoldalon, de gyorsabbak voltunk…  Az egész akklimatizációs túra nem tartott tovább két óránál … Jó lett volna még legalább egy-két órát eltölteni fent, annyira szépséges volt onnan a gleccser és a környező havas, jeges hegyek látványa … Ilyenkor mindig vegyes érzelmek szállnak meg, könnyes szemmel nézem a távolban tornyosuló, itthonról elérhetetlennek látszó óriásokat, és mindig hálát adok a Sorsnak, hogy láthatom ezeket a monumentális képződményeket …

Phemba kérésére időben visszaértünk az Alaptáborba, addigra felállották Phurbával a „tusolósátrat” és melegített nekünk vizet. A meleg vizet egy vödörbe öntötték, ami bekerült a sátorba, ahol egy nagy lapos fekete kő volt a „tusolótálca”.  Már lassan egy hét is eltelt az utolsó „vizes” fürdés óta …

Élvezettel öntöttem magamra a kellemes hőmérsékletű vizet, és most bizony nagyon is tudtam értékelni a vödörben kapott lehetőséget 🙂 Végre lecsutakolhattam magamról az elmúlt napok porát …

Fürdés után még kunyeráltam egy kis meleg vizet, hogy az eddig hordott aláöltözeteimet ki tudjam mosni. Kiteregettem az alaposan kifacsart ruháimat a konyhasátor és az étkezősátor között kifeszített kötélre. Az időközben felélénkülő szélben a ruháim szinte azonnal megfagytak, hiába éreztem azt, hogy a nap melegen süt … Az ebéd is elkészült…

Mire végeztünk az ebéddel mászósherpáink is visszaértek.