Nov. 27, 2017

10.16. Phoo, akklimatizációs pihenőnap - 2.rész

Az aprócska, napsütötte udvar közepén virágoskert volt, melyben itthonról nagyon jól ismert növények virágoztak. Mosolyogtam, amikor megláttam az anyám udvarából ismert körömvirágot, a nagymamám kertjéből is ismerős büdöskét egymás társaságában. Kérdeztük, hogy vajon tudja-e, hogy a körömvirág gyógynövény? Nem tudta, csak a szépsége miatt nevelgette …

Cipőinket levéve, beléptünk a szentélybe. A falakat és a mennyezetet kézzel festett, buddhista témájú freskók díszítették, az oszlopokon kézzel szőtt selyemzászlók lógtak… Az oszlopok mellett egymással szemben ülőhelyek voltak kialakítva, a szerzetesek itt ülve tartották szertartásaikat. A ülőhelyek bejárat felőli végénél egy-egy dob volt felfüggesztve, az oltár felőli végénél pedig a helyi láma „trónja” volt elhelyezve, a fotójával.

A „főoltárnál” pedig három nagyobb, méteres, aranyra festett buddha szobor helyezkedett el. Előttünk mécsesek égtek, víz volt edényekbe helyezve, a szobrok mellett, a szentély két oldalán pedig színes selyembe burkolva a  szent könyvek sorakoztak polcokon …  

Fotózni sajnos nem lehetett, így kénytelen voltam jól az agyamba vésni a látnivalót … és bizony volt mit. Elég sok kolostorban jártam már az elmúlt években, de állíthatom, hogy mind közül ez volt az egyik olyan, ahol még lélegezni is alig-alig mertem, annyira rabul ejtett a freskók apró kidolgozása. Az itteni freskók semmiben sem hasonlíthatók az európai templomok freskóihoz, sem témában, sem alakokban, sem színhasználatban … Itt sokkal egyszerűbbek, a színek az imazászlókon használt színekből állnak, azonban mégis finom átmenettel a sötét árnyalatokból a világosabb felé. A minták egyszerű vonalrajzok árnyékok, árnyalások nélkül… Egyszerűségük teljesen magával ragadt …

Míg a falakat bámultam, Ngima elvégezte üdvözlő szertartását, mely során füstölőt és gyertyát is gyújtott… Mielőtt elhagytuk a kolostort, némi adományért cserébe kapott szentelt rizst, melyet egy selyemsálba csomagolva adott át neki a szerzetesnő.

Kilépve a meleg napsütésre, gyorsan beleugrottam a cipőmbe, mert a nagy nézelődésben már nagyon fázott a talpam…

Lassan hagytuk el az épületet, vissza-vissza tekintgetve. Elhaladtunk egy sor sztúpa mellett is, amik csak nevükben hasonlítottak a Kumbu régióban épített sztúpákhoz. Az itteni sztúpák kupolája szögletesre volt építve és három különböző színre voltak festve: szürkére, vörösre és fehérre, míg a Khumbu régióban a kupolák fehérre voltak meszelve és a hagyma kerek formáját követték.  Funkciójukat tekintve viszont megegyeznek… minden sztúpa korábban tartalmazott ereklyét, vagy egy szent ember maradványát, és a mai napig olyan szent helyek, ahol felajánlások (szertartás) végezhetők …

Elhagytuk a kolostort és a dombot, amelyre épült. Visszafelé a városba egy másik ösvényen indultunk el, ami felvezetett a legmagasabbra épült házakhoz. Szomorú látványt nyújtott a korábbi  tűzvészben elpusztult épületek látványa az elüszkösödött gerendáikkal … Megkerülve az épületek maradványait, a városka északi részéhez jutottunk, ahol utcák helyett, kisebb kertek voltak kialakítva. Megálltunk nézelődni. Az egyik kertben tehenek kérődztek, másikban asszonyok ásták kezdetleges szerszámaikkal az agyagos talajt. Néhány fotó és videó elkészülte után visszaindultunk a szállás felé... utcák nem lévén, a kerteken, udvarokon át.

Ngima megállt és egy erkély felé mutatott. Egy asszony éppen vajat köpült… ugyanúgy, ugyanolyan eszközzel, mint amit itthon már csak a múzeumokban látni …. említettem már, hogy időutazáson vagyok? Odébb egy másik asszony fürgén szaladt fel egy kb másfél méteres rönkfából kifaragott „lépcsőn” … de most komolyan … melyik évben járunk??? Egyik ámulatból a másikba estem, míg visszaértünk a szállásra …

Ebéd után kiheveredtünk a kövekre a napos udvaron, holnaptól már nem lesz ilyen jó dolgunk … Ngima csatlakozott hozzánk, némi sós pisztáciát és kesudiót hozva magával. Korábbi mászásairól faggattuk, leginkább a Cho Oyu-ról (8201m), pedig Angival korábban megbeszéltük, hogy csak akkor kérdezősködünk 8000-es hegyekről, ha sikeresen lejöttünk a Himlungról. Mégis, valahogy kihozta a szó …

A szemben lévő ház udvarán közben a helyi asszonyok hangos beszédbe fogtak… Éles, vísító hangjuk belengte az egész „várost”. Egy picit később, mintha „fentről”, a felsőbb házak irányából érkezett volna a válasz … Az asszonyok „telefonáltak” …  Egyikőjüket sem zavarta, hogy mindenki hallja, hogy miről beszélgetnek. Az egész olyan furcsa volt, nem megszokott.  Majd egyikük egy vödröt vitt a napra és merőedénnyel a hajára locsolta belőle a meleg vizet. Kollektív hajmosás következett … Törülközőbe csavarva hosszú, fekete hajukat ücsörögtek még a napon, egymás között hangosan beszélgetve, nevetgélve…

Lassan délután lett és a nap is elindult a hegyek mögé. A levegő nagyon gyorsan lehűlt és mire sötét lett, előkerült a csomagból a vastagabb mászónadrág és a pehelykabát is. Ngima legnagyobb örömünkre velünk együtt ült be az étkezőbe a forró tea mellé. Hosszan beszélgettünk az itteni politikai helyzetről, az oktatásról, az egészségügyről, családról, sőt még a tibeti naptár is lekerült a falról és így tudtam meg, hogy Nepálban most 2048-at írnak …

Lehet, hogy mondtam már … időutazáson vagyok …