09.13 BC – Pudzsa nap

Ébredés után egy frissen kevert nescafe-val a kezemben cirkáltam egyet az Alaptábor körül.  A hidegben gyorsan felébredtem, és tágra nyílt szemekkel néztem a szikla felé. A szikla, amin hamarosan felfelé megyünk. A szikla, aminek az oldalán még mindig nem látom a mászóutat. A szikla, ami szinte karnyújtásnyira van Tőlem, mint egy piramis, úgy tornyosul a gleccser túloldalán. Félelmetes és egyben kívánatos …

Reggeli után a fiúk hozzáláttak a pudzsahely elkészítéséhez, ami itt, a jégen nem kis mutatvány volt. A helyhez a köveket össze kellett szedegetni, hiszen az állandó mozgásban lévő jégfolyam az előző mászószezonokban összeállított szentélyeket romba döntötte, majd széthordta …

A pudzsahely építésében minden sherpa részt vett. Gondosan válogatták ki a lapos köveket, amikből megépült a torony. Miután úgy két-három órányi építés után elkészültek vele, a közepébe egy magukkal hozott, ágaitól megfosztott fenyőfa törzsét tűzték. Ennek a felső végére kötözték fel a szertartás végén kihúzandó imazászlókat, melyeket most csak óvatosan egymás mellé hajtottak. A kőemelvény teraszát szegett, sárga és kék selyemből készült anyaggal körbedíszítették, majd egy tanka is felkerült a főhelyre. Hogy melyik Istenséget takarja a selyem, most még nem volt látható, azt majd a szertartás elején fedi majd fel a láma segédje.

Kíváncsian szemléltem a fiúk ügyködését. Próbáltam nem zavarni őket a munkában, hiszen ez a szertartás a legfontosabb eleme minden expedíciónak. Azért titokban készítettem a folyamatokról fotókat, hogy majd otthon is megtudjam mutatni, hogy hogyan is készül a pudzsahely.

Míg a sherpák az építéssel voltak elfoglalva, szakácsunk belemerült a főzőtudomány rejtelmeibe, hogy nekünk délután egyre valami finomat tudjon tálalni. Reszelt naksajttal megszórt zöldbabos-répás főtt tészta, 3 vékony szelet sütött szalámi és némi paradicsomos fehérbabkonzerv volt a tányérra halmozva. A tegnapi ebédhez képest jóval szerényebbre sikerült a mai, de ez csöppet sem zavart. Jobban vártam a pudzsa-t, mint az ebédet :-)

Természetesen mire eljött délután kettő, a pudzsa kezdésének ideje az áldás is megérkezett az égiektől … Óramű pontossággal elkezdett esni az eső… Először csak finoman, majd egyre erősebben. Rutinosan már a felszereléseinket egy málhába raktuk a pudzshely mellé, betakarva fóliával, hogy nagyon ne ázzanak meg, magunk fölé pedig esernyőt tartottunk, úgy álltuk körbe a helyet. A szertartás végére a szél is felélénkült, így az esőt befújta a nyakunkba és mindenünk elázott. Ennek ellenére változatlanul felemelő érzés volt végighallgatni a láma mormolását és most sem maradt szárazon a szemünk, amikor az áldást jelképező zsinór a nyakunkba került.

A zsinórt a lámák kötik meg és egy szertartáson az oltárra helyezve áldják meg, így a zsinór közvetíti az erőt és védelmet, a mantrák és imák erejét.

Az áldózsinór lehet bármilyen színű, de leggyakoribb a piros. Többnyire egy vékony kis szalag, vagy sodrott zsinór, kb 50-60 cm hosszú és a közepén egy csomó van, ami védelmet nyújt. Különleges megtiszteltetés ilyet kapni, akinek van, az addig viseli, amíg le nem szakad róla. Most a mi áldózsinórunk többszínű volt, kék,fehér, piros, sárga és zöld színű fonalakból sodorták, minden szín benne van, ami az imazászlókban is. Az eddigi legszebb :-)

A pudzsa után már másra sem vágytam, minthogy szárazra cseréljem a teljesen átázott, hideg ruháimat és bebújjak a forróvizes palackokkal átmelegített hálózsákomba. Didergő lábaimmal ölelgettem a nalgene-s palackokat és hallgattam, ahogy az eső kopog a sátor tetején. Lassan álomba szenderültem …