09.10. Base Camp 4700 m

A reggeli  ébresztő után a táborhelyet lebontották a fiúk, mi pedig lassan elindultunk az 5400m magas Francia hágó irányába. Némi bóklászás után rátaláltunk az ösvényre, ami lassan meredekké kezdett válni. Az ösvény meredeksége és levegővétel nehézsége egyenes arányban állt egymással, nem is értettem, hogy most miért nem vesszük a levegőt lazán … mintha tegnap nem is egy 6000-es hegy tetején piknikelt volna az egész csapat …

Bár azt azért halkan megjegyzem… reggelre felödémásodott, kerek cipót láttam az arcom helyén, ami viszont a tegnapi 6000-esnek, az onnan süllyedésnek és a napközben, illetve éjszaka el nem fogyasztott megfelelő mennyiségű folyadéknak volt elsősorban köszönhető. És persze ez hozta magával a mostani erősen szuszogós állapotot is …

Ahogyan lépkedtünk egyre feljebb a hágó felé, úgy nyílt ki előttünk a mögötte lévő világ, lett egyre közelebb és egyre magasabb A HEGY, míg végül ott állva a Pass tetején – megmutatta magát teljes pompájában, szikrázó hósapkában a DHAULAGIRI … Nem találtam a szavakat arra az érzésre, ami akkor és ott átszáguldott az elmémen… Egyszerűen csak álltam a ragyogó napsütésben, élveztem, ahogy a fel-felélénkülő szél megsimogatja az arcom. Próbáltam a látvány magamba zárni és megőrizni …

Elidőztünk egy keveset itt, ahol tucatnyi hegymászó emlékhelye őrzi meg a halottak tetteit … Igen, mert a Dhaulagiri, mint oly sok nyolcezres, minden évben, minden szezonban kiválasztott magának néhány mászót, akit aztán örökre magához ölelt … Ahogy néztem ezeket az emlékhelyeket, borzongás futott végig a hátamon – remélve, hogy ebben a mászószezonban nem mi leszünk azok, akikre majd így kell emlékezniük az utánunk jövőknek …

Ngima  intésére elindultunk mindannyian lefelé, az Alaptábor irányába, hogy végre megkezdődhessen az egy hónapnyi megpróbáltatásunk. Hosszan, több, mint tíz kilométeren keresztül kanyargott az ösvény a kétoldalt tornyosuló hegyek között… Ahogyan haladtunk lejjebb, úgy nőtt egyre nagyobbra a Dhaulagiri, annak is a Eiger nevű fala. Az Eiger távolról úgy tűnt, mintha egy piramist valami iszonyatos erő beletolta volna a Dhaulagiri oldalába … Sherpáinktól tudtuk, hogy a mászást – leginkább az első 200 méter magasságot, ezen a sziklafalon kell, hogy megtegyük, mielőtt rátérünk az agyonszabdalt gleccserre …

Délután egy körül értünk a Base Camp-be (Alaptábor, BC). A korábban ide megérkezett sherpák és személyzet már felállította a lakósátrakat, berendezték a konyhasátrat. Megérkezésünk után került felállításra az étkezősátor, a fürdősátor és  a mi általunk csak „kék sátorként” emlegetett toalett sátor…

Mielőtt beköltöztünk volna a nekünk előkészített lakósátorba, gondosan kibéleltük fóliával az alját, mivel konkrétan a gleccser jegére telepedtünk, amit néhol kövek is borítottak. A fóliára kerültek rá az alvómatracok, amik 5 cm vastag szivacsból készültek és az aljuk „elvileg” vízhatlan anyagúak voltak… Néhány hétre ez lett az új otthonunk, amit igyekeztünk minél kellemessé, lakájossá tenni. Így az otthonról hozott apróságokkal és a szükséges ruházattal belaktuk.

Még sütött a Nap egy kis ideig, de hamarosan felhők költöztek be velünk együtt a gleccserre, így a levegő nagyon gyorsan lehűlt …

Megérkeztünk …