09.09. Dhampus Peak 6012m

Tegnap Yak Kharkaból (4193m) indulva estére már 5100 méteren a Dhampus Peak Base Campjében tettük le a fejünket aludni … Mi tagadás, írni egy csesppet seem volt kedvem, annyira elfáradtam ….

Reggel 4 óra. Egy Good Morning! kíséretében egy bögre forró gyömbéres tea érkezett a sátorba. Hirtelen azt sem tudtam, hogy merre vagyok arccal, de gyorsan fel kellett ébredni, hiszen ma van a trekking túránk egyik legfontosabb napja, a Dhampus Peak 6012 méteres csúcsának megmászása. Mindez azért, hogy az akklimatizációnk jól elő legyen készítve a „nagy” mászásra …

Szerencsére még éjjel kikésztettem minden fontos dolgot, amire ma szükség lesz, de azért öltözködés közben még egy utolsó pillantást vetettem a hátizsák tartalmára. Fészkelődésemet egy tányérka poridzs zavarta meg, amit fintorogva, de megettem …A negyedóra múlva érkező tükörtojás már nem kellett (pedig tudtam, hogy erre is nagy szükség lenne, de hát Istenem, az a poridzs teljesen teletömte a gyomrom …)

Még nem kelt fel a Nap, amikor indulásra készen toporogtunk a sátraink mellett, különösebb izgatottság nélkül. Már nem az első ilyen akklimatizációs mászás ez az elmúlt néhány év alatt, az esélytelenek teljes fuldokló nyugalmával lódultunk meg a fejlámpánk adta fényeknél …

Míg mi a Dhampus-r küzdöttük felfelé magunkat, addig a konyha és a felszerelés (a karaván) lassan összeszedelőzködött és nélkülünk indult tovább az 5140m magasan fekvő Hidden Walley-be, hogy ott már vacsorával várjon minket estére…

A túra most ólomlábakkal indult, az égegyadtavilágon semmi, de tényleg semmi kedvem nem volt hozzá, főleg úgy, hogy rögtön egy meredek emelkedővel kezdtünk … A tálka poridzsot gyorsan elégette a szervezetem, alig másfél óra múlva már kopogott a szemem az éhségtől. A zsákom zsebéből előkerült egy energiaszelet (hála és köszönet érte a HIGH5-nak), amivel csillapítani tudtam kiabáló gyomrom.

Mire felkelt a Nap, addigra a kedvem is megjött a mászáshoz, hiszen látom, hogy merre, hova megyünk és a kövekre fagyott pára is végre olvadni kezdett. Így már nem fáztak a lábujjaim sem a kis bőrbakancsban, amiben a mai túrát kívántam megtenni…

A magassághoz még szoktatni kell a szervezetemet, egyre sűrűbben volt szükség a megállásra… hiába no, három nap alatt 2000 méterről feltornázni magunkat 6000méter fölé, nem kis kihívás az alföldi oxigéndús környezethez szokott tüdőmnek J

Végül 5 órányi trappolás, hágóvasazás után végre fent állunk a Dhampus Peak 6012 méteren levő mellékcsúcsán. Végre jöhet a piknik! A hátizsákból előkerül a konyhafőnök ajánlata: 2 főtt tojás, néhány szelet nak-sajt, egy végtelenül olajos tibeti-kenyér és egy csokiszelet … Utóbbi kettő kivételével mindent sikerült néhány pillanat alatt magamba tömni és desszert a Snickers helyett inkább egy müzliszeletet eszek meg. A magammal hozott két liter teának a felét már felfelé menet megittam, most óvatosabban kezelem a másik felét…Még messze van a Hidden Walley …

Eltöltöttünk egy órácskát ezen a magasságon, majd megkezdtük az ereszkedést, ami természetesen jobban haladt, mint a felfelé menetel…leginkább az időközben beáramló felhők miatt szaporáztuk meg a lépteinket – elég keserű tapasztalat volt az elmúlt napok időjárásában az az élmény, amikor a sűrű felhőben kellett fáradtan baktatni, amikor a látótávolság csak néhány méterre szűkül le..

Most sem volt ez másképp, minél előbb a felhőréteg alá kellett süllyednünk, hogy legalább az előttünk egyre távolodó francia mászótárs és Ngima sziluettjét ne veszítsük sem elől… Újabb órák teltek el néma gyaloglással, mire végre megláttuk a kis sárga sátrainkat a magashegyek övezte völgy, a Hidden Walley szélén …